Kezdet és vég Milan módra

A labdarúgó Bajnokok Ligája tegnapi rangadóján: Barcelona–Milan 2-2. Ma lépnek pályára az előzetesen a legkeményebbnek ítélt, A csoport csapatai Manchester City–Napoli és Villarreal–Bayern München párosításban. A végső győzelemre is esélyes együttesek közül a Manchester United a Benficánál, a Real Madrid pedig Zágrábban, a Dinamónál vendégeskedik.

Munkatársunktól
2011. 09. 23. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szokatlan, vert helyzetből kezdte a Barcelona a mérkőzést, hiszen a Milan Pato révén már az 1. percben megszerezte a vezetést. A válaszra a 38. percig kellett várni, Pedro ekkor egyenlített. A második félidő elején Villa a vezetést is megszerezte a Barcának, ám a Milan úgy zárta a meccset, ahogy kezdte: Thiago Silva találata 2-2-es döntetlent ért.
A Zenit 2-1-re kikapott az Apoel vendégeként, Huszti nem jutott szóhoz a kispadról; a Genk otthonában 0-0-t játszott az esélyesebb Valenciával, Köteles védett, Tőzsér végig a pályán volt.
A mai progrmra áttérve, korábban csupán egyszer, 1968-ban szerepelt a legrangosabb európai klubsorozatban a Manchester City. Az angol bajnokság előző idényében megelőzte a friss BEK-győztes városi rivális Unitedet. Ehhez képest gyorsan búcsúzott, a Fenerbahce az első körben kiverte 2-1-es összesítéssel. Pedig a török futball akkor még gyerekcipőben járt. A klub legfényesebb sikereként 1970-ben megnyerte a KEK-et, utána azonban hanyatlásnak indult a csillaga. 1998-ban egészen az angol harmadosztályig süllyedt. Jelenkori felfutását a dúsgazdag Manszur bin Zayed Al-Najan sejknek köszönheti, aki 2008-as színre lépése óta több mint 600 millió fontot költött az együttesre. Befektetése idén fordulhat termőre. A fogadóirodák az A csoport favoritjának tartják, de nem mehet biztosra. „Ez a négyes olyan erős, hogy ugyanakkora esélyünk van megnyerni, mint az utolsó helyen végezni” – ecsetelte a sorsolást diplomatikusan Roberto Mancini, a csapat vezetőedzője.
A City mai ellenfele, a Napoli hasonló múltra tekinthet vissza. Fénykorát két évtizeddel később, a Maradona-korszak idején élte a nyolcvanas évek második felében. A Napoli kétszer (1987, 1990) is megnyerte az olasz bajnokságot, de a BEK-ben nem sokra vitte. Először a Real Madrid búcsúztatta 3-1-gyel már az első fordulóban, a második nekifutásra pedig a Szpartak Moszkva 0-0 után 11-esekkel a második fordulóban. Igaz, előtte az Újpestet megszórta 5-0-ra. Így a Napolinak az európai porondon be kellett érnie az 1989-es UEFA-kupa-diadallal.
Mindkét csapat jó formában van, a City négy forduló után százszázalékos a Premier League-ben, a Napoli pedig a Serie A első fordulójában 3-1-re nyert Cesenában.
A Real Madrid zágrábi vendégjátékát érthetően óriási érdeklődés övezi. (Valószínűleg Magyarországról is több szurkoló átugrik a meccsre a szomszédba.) A Dinamo sorrendben öt sikertelen próbálkozás után verekedte magát túl a selejtezőn, s került fel 1999 után ismét a főtáblára. A vendégeknél Kaká sérült, José Mourinho pedig az előző idényből áthozott eltiltása miatt nem teheti be a lábát a Makszimir-stadionba. Kárpótlásként a hazaiak mestere Krunoslav Jurcic, aki tagja volt az 1998-ban vb-bronzérmes horvát válogatottnak, a meccs előtt a hódolatát fejezte ki a portugál tréner előtt:
– Az elmúlt években sokat tanulmányoztam Mourinho munkáját, s nem titkolom, edzőként ő a példaképem. Tetszik, amilyen érzelemdúsan vezényli a játékot.. Az olyan egyéniségek nélkül, mint José, a labdarúgás meg sem közelítené a jelenlegi népszerűségét.
Elöljáróban megjegyezhetjük, Mourinho cél nélkül nem ragadtatná magát hasonló vallomásra..

Bajnokok Ligája, csoportkör. 1. forduló, tegnapi eredmények. E csoport: Chelsea–Leverkusen 2-0, Genk– Valencia 0-0, F csoport: Olimpiakosz–Marseille 0-1, Dortmund–Arsenal 1-1, G csoport: Porto–Sahtar Donyeck 2-1, APOEL Nicosia–Zenit Szentpétervár 2-1, H csoport: Barcelona–Milan 2-2, Plzen–BATE Boriszov 1-1.
Mai program. A csoport: Manchester City–Napoli, Villarreal–Bayern München. B csoport: Lille–CSZKA Moszkva, Internazionale–Trabzonspor. C csoport: Basel–Otelul Galati, Benfica–Manchester United. D csoport: Dinamo Zagreb–Real Madrid, Ajax–Lyon.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.