Fagyállóval szennyezett ecet okozhatta 11 ember halálát és 120 megbetegedését egy közös böjt utáni vacsorán Kína nyugati részében – jelentette a távirati iroda. A nyomozók megállapítása szerint az ecetet olyan műanyag hordókban tárolták, amelyekben előtte fagyállót tartottak. Az áldozatok a hszincsiangi autonóm területen élő kisebbségi mozlimok voltak. A kínai hírügynökség, a Hszinhua információi szerint az ételmérgezésben gyermekek is életüket vesztették. Az ecet miatt rosszul lett 120 ember közül egy állapota továbbra is válságos.
Kínában gyakran fordulnak elő ételmérgezéses esetek, mert az élelmiszer-termelők sokszor illegális vagy kifogásolható minőségű adalékanyagokat használnak, vidéken pedig elsősorban a rossz higiéniai szabványok és a hatósági ellenőrzés hiánya eredményez mérgezéseket. Legkevesebb hat gyerek meghalt, 300 ezer pedig megbetegedett 2008-ban, miután melaminporral szennyezett tejet ivott. A termelők azért keverték a jelentős mennyiségű nitrogént tartalmazó vegyületet a tejbe, hogy az proteinben gazdagabbnak tűnjön. Az idén áprilisban egy tejtermelő nitritet tett versenytársa árujába, ezzel három gyermek halálát okozta.
5,5 milliárd forint volt a tét az ötös lottón