Kiosztották a 7. BuSho nemzetközi rövidfilmfesztivál díjait tegnap. A Budapest Short filmfesztivál fődíját, az Arany Bushót spanyol alkotás, Kote Camacho La Gran Carrera (The Great Race/A nagy verseny) című filmje kapta 962 nevezett közül, akiknek 93 százaléka a versenyprogramban is szerepelt. A nemzetközi zsűri tagjai között Kocsis Ágnes filmrendező képviselte hazánkat.
Kote Camacho első díjas alkotása, amely versenyben van a legjobb rövidfilmnek járó 2011-es Európai Filmdíjért is, az indoklás szerint az emberi természet eredeti módon való ábrázolásáért kapta meg a BuSho fődíját. A második díjat, az Ezüst Bushót Anca Miruna Lazarescu filmje, a szintén Európai Filmdíjra jelölt Apele tac (Silent River/Csendes folyó), a harmadik helyezettnek járó Bronz Bushót Guilhad Emílio Schenker Lavan (White/Fehér) című filmje kapta.
A legjobb animáció egy magyar versenyző, Bertóti Attila Ariadné fonala című filmje lett, és a legjobb kísérleti film is a hazai mezőnyből került ki: Illés István Track32 című alkotása diadalmaskodott a kategóriájában. Az utolsó kép című filmért Dési András György és Móray Gábor kapta a legjobb forgatókönyvnek, filmötletnek járó elismerést. A legjobb operatőr díját Hartung Dávid vehette át, aki Kárpáti György Mór erdő című filmjét fényképezte.
Orbán Viktor: Kisoroszi biztonságban - videó