Fölfelé igazítottak a nyugat-európai értéktőzsdék , főleg a líbiai fejlemények keltette remények miatt. Csak zárás felé lanyhult a lendület, így a frankfurti piac már ismét mínuszba került. De vannak jelek, amelyek arra utalnak, hogy a fejlett világban uralkodó pesszimizmus nem teljesen megalapozott. A nyugat-európai tőzsdéken az utóbbi hetekben valóságos sajátrészvény-felvásárlási láz tört ki a most megjelent adatok szerint.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 324,87 pontos, 1,83 százalékos emelkedéssel,
18 105,79 ponton zárt tegnap. A részvénypiac forgalma 11,7 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest. Szegner Balázs, az Equilor Befektetési Zrt. üzletág- igazgatója az MTI kérdésére elmondta, felívelés volt a részvénypiacon, minden területen azt lehetett látni, hogy az árak elindultak egy kicsit felfelé az elmúlt mintegy két hét jelentősebb eladói nyomását követően. Kora délután volt a legoptimistább a piac, ekkor az európai indexek – beleértve a magyart is – megfelelő mértékű pluszokban voltak. Ezt követően az amerikai nyitásra jelentősebb pluszt vártak, ami nagyjából be is következett, azóta azonban a lelkesedés egy kicsit enyhült. A nap végére a BUX-index némileg veszített értékéből, a korrekció szerényebb mértékű volt, mint a napi csúcsok, de így is sikerült több mint 1,8 százalékot emelkednie elsősorban az OTP, a Richter, a Mol és az Egis vezetésével; a Magyar Telekom azonban kicsit lemaradt a nagy papírok között. Nem volt nagy aktivitás a magyar piacon, a mai nap úgy nézett ki, mint a korábbi esések egyik korrekciója – mondta Szegner Balázs.
A forint svájci frankban enyhén erősödött, míg a dollárral és az euróval szemben kissé gyengült. A svájci frank jegyzése 239,51 forint volt a bankközi kereskedelemben hétfőn délután negyed ötkor, kissé gyengébb a délelőtt tíz órai 240,70 forintnál és a péntek délutáni 240,51 forintnál.
Itt vannak a legfrissebb adatok, így áll a Duna tetőzése Budapesten