Levél Kertész Ákosnak

Nem ismerjük egymást, az idősebb jogán mégis tegezlek. Mondd, kérlek, hogy jutott eszedbe ilyen ocsmány módon szemen köpni a saját nemzetedet? Tessék, hogy te nem vagy magyar? Akkor vajon mi? Hogy zsidó? Miért, hát a zsidó nem lehet magyar? Jó, jó, de hát mindenki magyarrá lesz, aki itt a Kárpát-medencében magyar nyelven beszél. Gondold meg, mennyi Németh, Tóth, Román családnevű honfitársunk van. Zsidó családnevet is találsz eleget. Vagy te talán faji alapon regisztrálod a honfitársaidat? Ejnye. Nem illik. Mondhatnám úgy is: történelmi bűn.
Ha már a bűnnél tartunk… Szemére hányod népednek (népünknek), hogy nem érez bűntudatot. Hogy nem baktat leszegett fejjel, nem veri a mellét vinnyogván: mea culpa, mea culpa, mea maxima culpa. De hát mondd, miért is tenné? Vajon mi terveztük, mi hajtottuk végre a holokausztot? Nem! Megszállt, leigázott nép voltunk a második világháborúban. Ha a német parancsnok sípja szólt, a magyar mozdonyvezetőnek bizony el kellett indítania azt a vonatot, különben ott helyben agyonlövik.
Ákos, van egy mondatod, ami szinte mellbe vágott. Azt írtad, „a magyar genetikusan alattvaló”. Hm. Nem hinném, hogy rajongója volnál a kefebajszú bohócnak, aki annak idején nem fejezte ki magát olyan művelten, mint te. Mert csak ennyit mondott a magyarságra: Sklavenvolk (szolganép).
Rossz néven veszed szolgalelkűségünket, ugyanakkor elvárnád jajongó bűnbánatunkat apáink vélt vagy valós bűneiért. Nos, nem vagyok hajlandó pökhendi parancsszóra bűnbánatot tartani. Nem vagyunk bűnösök! Ezt jegyezd meg magadnak.
Hadd kérdezzem meg: a Gyurcsány-kormány idején miért nem jutott eszedbe, hogy pocskondiázd a népedet? Miért csak most, az Orbán-kormány idején? No persze, provokálsz. Akárcsak barátod az őszödi beszédével. És még ijesztgetsz is. Azt írod, a diktatúra (a mai, Orbán-kormány?) pocsolyájában dagonyázunk, és mit sem törődünk azzal, hogy le fognak szúrni. Nem tudod véletlenül, kik lőttek a békés magyar felvonulókra 2006. október 23-án? Kik gyalázták meg ezt a szerinted semmirekellő magyar népet a rádió udvarán? Kik ültek abban a bizonyos helikopterben, amely a felvonulók fölött berregett? Az akkori magyar nép miféle diktatúra pocsolyájában fulladozott?
Ha most dühtől fuldokolva visszavesszük tőled az ilyen-olyan díjakat, akkor ugye antiszemiták, fasiszták, soviniszták… sőt talán még masiniszták is vagyunk! Erre megy a játék? Ugye? „Ögyes” – ahogy Kohn bácsi mondaná ott, a hetedik kerületben…
Mert tudnod kell, Ákos, hogy én, aki nem vagyok zsidó, ott nőttem fel a hetedik kerületben. Közelebbről az István út 17. számú ház egyik szoba-konyhás lakásában. Az U alakú ház gangjáról le lehetett látni a zsidó imaházra. A ház huszonöt lakásából talán ha ötben laktak keresztények. Az a ház tehát sárga csillagos ház lett – mégsem vittek el onnan senkit. Hogy miért? Mert ott szegény zsidók éltek, szoba-konyhás lakásokban.
Édesanyám felvidéki magyar parasztlány volt, édesapám vasöntő. Gyermekkorom idején a MABI-ban volt altiszt. Mindketten magyarok. Intelligens, dolgos, törekvő emberek. Ami pedig rólam szól: tudnod kell, hogy ún. dongalábbal születtem. Aki járóképessé tett, egy neves zsidó orvos volt: Zinner Andor. Az ostrom után vérhasban megbetegedtem. Aki az életemet megmentette, az is egy zsidó orvos volt. Soltész Elek. Első munkahelyemen, a Hungária Könyvkiadóban főnököm a zsidó Bródy András volt. Ő biztatott először az írásra. Minden okom megvan rá, hogy mosolyogva, barátsággal nézzek a zsidóságra. S eszem ágában sincs azzal vádolni titeket, hogy (Marx, Kun Béla, Rákosi Mátyás zsidók lévén) a zsidóság öntötte az emberiség, köztük a magyarság nyakába a kommunizmus gyilkos, vörös iszapját! Az általad annyira leszólt magyar nép szülte a világra Petőfit, Aranyt, Móriczot, Heltait, Karinthyt, Szép Ernőt, Mándy Ivánt. Ha őket olvasom, eszembe sem jut azon morfondírozni, ki köztük a zsidó, és ki nem! Ákos, te és a barátaid – hagyjátok már abba ezt a sanda szenvelgést. Senki sem tagadja, hogy a második világháború során a zsidóság történelmi súlyú, iszonyú szenvedést élt át. A zsidóság történelme tele van megpróbáltatásokkal. De ugye nem akartok egy egész népet náciként rabszíjra fűzni? Ilyesmit még a Wiesenthal-központ sem forgat a fejében. Pedig hát kereshetnék, ugye, Amerikában vajon kik nem engedték annak idején kikötni a zsidó menekültekkel teli hajót?
Egyébként, hogy zaklatott mondataimat végre lezárjam – megmaradt bennem egy mondatod az önéletrajzodból. Hogy is szól? „Gyermekkorom eseménytelenül telt el. Túléltem a második világháborút.” Eseménytelenül? Aha, akkor hát te is megúsztad, akárcsak az István úti ház lakói. Isten éltessen!

A szerző író