Elérkezett a várva várt magyar dal napja: szeptember 11-én fellép számtalan zenekar, de a televízió, a rádiók, sőt még a lemezlovasok is bekapcsolódnak a kezdeményezésbe. Ebben az évben nulla órakor kezdődik a magyar dalok ünnepe, a csatlakozott szórakozóhelyeken ebben a pillanatban magyar lemezekre váltanak a DJ-k, a következő napra pedig nem marad más dolgunk, mint kétségbeesni, hogy nem lehetünk egyszerre több helyen, mert idén is rengeteg koncert lesz a fővárosban és a fesztivál hét vidéki helyszínén.
A magyar dal fővárosa ebben az esztendőben Nyíregyháza, itt többek között Presser Gábor és Kovács Kati bukkan fel a nagyszínpadon, és a város adja a magyar dal napjának hivatalos italát, amely a tavalyi egri bor után ebben az évben a régióból származó pálinka lesz. Budapesten tizenhét helyszínen csendülnek fel a magyar dalok, és számos zenetörténeti érdekességgel is készülnek: a Campona bevásárlóközpontban már megnyílt a magyar rockrelikviák kiállítása, megcsodálhatjuk például az LGT egykori próbatermének berendezési tárgyait, hangszereket, fellépőruhákat, a Bem rockparton pedig Török Ádám és a Mini tart múltidézést koncertfilm-vetítésekkel egybekötve. Akik inkább a jövőre kíváncsiak, azokat a Gödör klub hívogatja: a hely a fiatal zenekaroknak ad otthont a magyar dal napjára. Olyan helyszín is akad, ahol nem állítanak színpadot, mégis érdekesnek ígérkezik a felhozatal: a Keleti Blokk Alkotói Bázis megnyitja Ajtósi Dürer sori székházának kapuit a közönségnek: bekukkanthatunk a próbatermekbe, stúdiókba, amelyek nem lesznek üresek, legalább ötven zenekar tart nyilvános próbákat szeptember 11-én, hogy családias hangulatban engedjenek bepillantást a kulisszatitkok közé. A klasszikus zenés színházi élményre vágyók a Vígszínház 115 éves repertoárjának dalait hallgathatják meg a teátrumban, a Kobuci kert pedig világzenei központtá válik, és most is különlegességgel készült: a Zichy-kastély kertjében többek között a Besh o droM, Ferenczi György és a Rackajam, valamint a Budapest Bár zenészgárdája dolgozik össze az est házigazdájával, a világtalan belga virtuózzal, Tcha Limbergerrel, aki egyébként a magyar népzenének is szerelmese.
Azt is érdemes észben tartani, hogy idén is indul a dallamos villamos. A múlt vasárnap már találkozhattunk vele Budapesten, zenészekkel megrakott nosztalgiakocsik döcögtek végig a négyes-hatos és a kettes villamos vonalán. A zenekarok mellé a közönség is beszállhat, persze szigorúan csak érvényes jegyekkel.

Így fog kinézni a parajdi sóbánya ha elönti a víz