A fővárosi részvénypiac forgalma tegnap 12,3 milliárd forint volt, a vezető részvények az Egis kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest – mondta az MTI-nek Miró József. Az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője úgy látja, hogy mintha a budapesti parkett önálló életet élne, hiszen a le-fel ingadozó, majd délután pozitív tartományba kerülő index a nyugat-európai tőzsdékkel ellentétes irányt vett. A BUX hullámvasútszerű mozgása már csak rövid ideig tart, azután el kell dőlnie, hogy tartósan merre veszi az irányt – magyarázta Miró József.
Varga Zoltán, a Quaestor elemzője szerint az eladói nyomás délután erősödött fel, amiben szerepet játszott az Európai Központi Bank elnökének beszéde. Miután az alapkamatot 1,5 százalékon hagyta a kormányzótanács, Jean-Claude Trichet tartósan magas inflációról és lassuló európai növekedésről számolt be, és ezzel ismét felszínre kerültek az aggodalmak.
A Mol árfolyama 555 forinttal, 3,26 százalékkal, 16 495 forintra csökkent tegnap, 2,9 milliárd forintos forgalom mellett. Az OTP-részvények ára 93 forinttal, 2,17 százalékkal, 4188 forintra esett, forgalmuk 7,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 7 forinttal, 1,37 százalékkal, 505 forintra gyengült, forgalma 925 millió forint volt. A Richter-papírok ára 10 forinttal, 0,03 százalékkal, 34 990 forintra csökkent, a részvények forgalma 598,8 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 37,1 millió forintos forgalomban 160 forinttal, 1,04 százalékkal, 15 500 forintra erősödött. A BUMIX 1478,06 ponton zárt tegnap, ez 2,59 pontos, 0,17 százalékos csökkenés az előző záráshoz képest.
Közben a tőzsdén is jegyzett Őrmester Nyrt. ellen nyomozást rendelt el az adóhivatal. Munkáltatói szabálytalanságokat gyanítanak a cégnél, ahol házkutatásra is sor került.
Tegnap ismét erősödött kissé a forint, s este a svájci frankot 227,45-ös árfolyamon, az eurót 275,90-en jegyezték.

Cipősdobozban vitt be 65 milliót egy férfi a NAV-hoz