Az agráriumban honos – lapunk tegnapi számában felvázolt – adócsalási ügyletek egyik kirívó esetét leplezte le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A hatóság tegnapi tájékoztatóján csúcsértékű adócsalásnak nevezte azt a szövevényes áfamanipulációt, amit egy sertésfelvásárló és húsforgalmazó ukrán–magyar bűnszervezet követett el fiktív számlákkal és hamis fuvarlevelekkel. Sárközi Alexandra, a NAV szóvivője a távirati iroda tudósítása szerint arról számolt be, hogy az importsertések Hollandiából, áfamentesen érkeztek Magyarországra, és két fiktív vevőn keresztül jutottak el a tényleges megrendelőhöz. A többlépcsős beszerzés az uniós származást leplezte, a fiktív számlákkal pedig azt a látszatot keltették, hogy az állatok magyar eladótól származnak. E számlák áfatartalmát a cég – jogosulatlanul – visszaigényelte az adóhatóságtól.
A sertések feldolgozása után hűtött, illetve fagyasztott hústermékekkel folytatódott a feketekereskedelem. Hamis fuvarlevelekkel igazolták, hogy a húst uniós piacokra szállították és ott értékesítették. Ez azt a látszatot keltette, hogy az eladáskor nem folyt be az áfa, amit be kellett volna vallani és átutalni az adóhatóságnak. A szervezet tagjai tehát a beszerzéskor és az eladáskor is csaltak az áfával, az elmúlt nyolc hónap leforgása alatt egymilliárd forint kárt okoztak a költségvetésnek. A gyors akció eredményeként a pénzügyi nyomozók 26 helyen tartottak házkutatást, és több mint másfél milliárd forintot érő vagyont, drágaköveket, ékszereket és bankszámlán tartott pénzt foglaltak le, illetve négy embert őrizetbe vettek. A tájékoztatón utaltak arra, hogy hasonló ügyletek nemcsak az agráriumban, hanem más területeken is jellemzők lehetnek. Becslések szerint csak a mezőgazdaságban 150-200 milliárd forintos kárt okozhatnak az ilyen adócsalások.

Körözik a Mónika Show sztárját: több szállóigét köszönhetünk neki – videó