Gyanúsítottként hallgatja ki ma délelőtt a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) Császy Zsoltot, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő egykori jogi, és értékesítési igazgatóját, akit a Magyar Hírlapban közöltek szerint a moszkvai kereskedelmi kirendeltség épületének törvénysértő értékesítése miatt indított eljárásban idéztek be. Császy Zsolt lapunknak azzal erősítette meg kihallgatásának hírét, hogy a kirendeltség eladásának lebonyolításhoz sem az általa irányított igazgatóságnak, sem a vagyonkezelő egyéb szervezeti egységeinek nem volt közük. A sukorói kaszinóberuházás nyomozásában már meggyanúsított egykori jogi igazgató úgy fogalmazott: az eladást a Külügyminisztérium önállóan intézte, és amikor az általuk egyébként nem ismert pályázati kiírás eredménye megszületett, a vagyonkezelő feladata annyi volt, hogy a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanácsnak döntés-előkészítő anyagot készítsenek. Érdeklődésünkre, hogy elbírálásra alkalmasnak találták-e a dokumentumokat, a volt jogi igazgató igennel válaszolt. Szavai szerint, ha a KNYF ma valóban meggyanúsítja őt az eladással összefüggésben, akkor az MNV többi egykori vezető beosztású munkatársa is erre számíthat. Császy Zsolt kijelentette: nem tudja, hogy milyen bűncselekmény gyanúját közlik vele, de áll a kihallgatás elé, és válaszol az eljáró ügyész kérdéseire.
Az államnak a gyanú szerint csaknem hétmilliárd forintos kárt okozó eladás miatt 2009 novemberében indított büntetőeljárásnak eddig három, szabadlábon védekező gyanúsítottja van: Horváthné Fekszi Márta, a Gyurcsány-kormány volt külügyi államtitkára, Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. korábbi vezetője és Székely Árpád akkori moszkvai nagykövet, aki értesüléseink szerint néhány napja folytatólagos gyanúsítotti kihallgatáson járt a KNYF épületében. Az ügyészség az eljárásban több szocialista politikust, a Gyurcsány-kormány tagjait tanúként hallgatta ki. Vallomást tett mások mellett Kiss Péter volt kancelláriaminiszter, Iváncsik Imre egykori titkosszolgálati államtitkár, Ficsor Ádám, Gyurcsány kabinetfőnöke, valamint Gráf József korábbi ag-
rár-, valamint Göncz Kinga volt külügyminiszter is.
Moszkvai ingatlanügy: új gyanúsított
Újabb személlyel, Császy Zsolttal, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő egykori jogi és értékesítési igazgatójával bővül ma a moszkvai kereskedelmi kirendeltség törvénytelen értékesítése miatt indított nyomozás gyanúsítottjainak száma. Császy lapunknak azt mondta: áll elébe az eljárásnak.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!