A demokrata államfő 450 milliárd dolláros csomaggal állt elő, amelynek célja, hogy a kilenc százalék fölött álló munkanélküliséget csökkentse. A bejelentés nem jöhetett volna jobbkor, hiszen épp a napokban hozták nyilvánosságra, hogy az előző hónapban stagnált a munkaerőpiac az Egyesült Államokban, ami a legrosszabb hír a gazdasági kilábalásban reménykedők számára. Obama programja az adók és a beruházások révén kezelné a problémát: egyrészt adókedvezményt adna a munkavállalóknak és a kisvállalkozásoknak, másrészt jelentős építkezéseket, iskolákat, szolgáltatásokat finanszírozna, hogy ezzel ösztönözze a munkahelyteremtést és a munkavállalást.
Az első értékelések szerint az elnök tervének bejelentésével egyfajta csapdát állított republikánus ellenfeleinek. Az ellenzék vagy a kezdeményezés mögé áll, vagy olyan színben tűnik fel a hezitáló választók előtt, mint ami válság idején gáncsolja a pozitív lépéseket. Nem véletlen, hogy John Boehner, a képviselőház republikánus elnöke nem keménykedett, hanem „megfontolásra érdemesnek” nevezte Obama kezdeményezését.
A terv legfontosabb része a szövetségi biztosítási hozzájárulás nevű adó mérséklése, amelyből nyugdíjasok juttatásait és egészségügyi ellátását finanszírozzák. Az adónem kulcsát a törvényhozás tavaly már 6,2 százalékról 4,2 százalékra csökkentette, Obama most azt akarja, hogy ezt tovább mérsékeljék 3,1 százalékra, és kiterjesszék azt cégekre is. Ez a lépés 240 milliárd dollárba kerülne. A terv másik legfontosabb oszlopa 85 milliárdos támogatás a helyi és szövetségi állami kormányzatoknak, amelyből munkahelyeket őrizhetnek meg és teremthetnek, iskolákat modernizálhatnak, és üres lakóingatlanokat újíthatnak fel.
Ázsiai kamuprofilok tömegét vásárolta fel Magyar Péter