Birtokvédelmi eljárást kezdett tegnap a II. kerület a Mammut bevásárlóközpont egyik kávézójának ügyében – jelentette a távirati iroda. Miként megírtuk, a fővárosi bevásárlóközpont oldalában lévő Promenád Café a bérlő és az üzletház jogvitája miatt zárva tart. A Mammut biztonsági őrei augusztus 23. óta nem engednek be senkit az üzletbe, amelyet két nappal később kordonokkal zártak körül. A Mammut Zrt. megszüntette a víz- és áramszolgáltatást az ingatlanban, ahol a kávézót üzemeltető cég ügyvezetője és egyik munkatársa két hete elbarikádozta magát. Elmondásuk alapján így akarják megóvni a kávézóban maradt berendezést, értékeket.
A kávézó üzemeltetői 2001 augusztusától bérelték a helyiséget, jogviszonyuk az eredeti szerződés szerint tíz évre szólt, a bérlő azonban azt egyoldalú nyilatkozattal további öt vagy tíz évvel meghoszszabbíthatta. Ez utóbbi lehetőséggel az üzemeltetők éltek tavaly májusban – derült ki abból a levélből, amelyet Király Lajos, a kávézó ügyvezetője küldött néhány napja Láng Zsolt polgármesternek. A levél szerint a Mammut Zrt. ennek ellenére tavaly novemberben felmondta a bérleti szerződést, a két fél ugyanis nem tudott megegyezni a jövőben esedékes bérleti díj összegéről. – Felajánlottuk, hogy 15 százalékkal növeljük az eddigi összeget, ezt azonban a bérbeadó nem fogadta el, helyette 80-90 százalékos emelést akart – fejtette ki az újságíróknak egy kihangosított telefon segítségével nyilatkozó Király Lajos. Mint mondta, kollégájával egyébként jól vannak, olvasnak, pihennek és várnak, a családjuk azonban mindkettőjüknek nagyon hiányzik. Legutóbb augusztus 22-én tudtak fürödni, azóta lehetőség szerint nedves törlőkendőkkel tisztálkodnak. Menyhért Mészáros László, a Promenád kávézó bérlőinek sajtótanácsadója úgy vélekedett: a Mammut vezetősége túlment az emberiesség határán, mert nem engedi meg, hogy ételt és italt adjanak a bentlévőknek. Úgy tudjuk, a rokonok rendszeresen juttatnak be élelmet és innivalót a kávézóba a kerítésen át.
– Nagyon mélyen beletapostak az emberi méltóságunkba, de erkölcsileg erősek vagyunk – hangsúlyozta Király Lajos, majd hozzátette, hogy kitartanak, amíg csak erre szükség van. Az étteremben augusztus 23. óta hűtetlenül tárolt húsárú megromlott, a leve szétfolyt. A húst időközben elszállították, a Pest Megyei Kormányhivatal Élelmiszer-Biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága pedig augusztus 29-én elrendelte a kávézó fertőtlenítését és kitakarítását. A Mammut Zrt. azonban végül csak tegnap délután engedte be a takarítókat, hogy megszabaduljanak a bűzölgő folyadéktól – fejtette ki lapunknak a sajtótanácsadó. Szerdán a kerületi népegészségügyi intézet két munkatársa is járt a helyszínen, s határozatban rovarirtást rendeltek el.
A Mammut üzletház vezetősége nem kívánt nyilatkozni.
Iványi Gábor hazudik, "ami egy paptól nem szép dolog"