A fogyasztói árak augusztusban 0,1 százalékkal csökkentek az egy hónappal korábbihoz képest, és 3,6 százalékkal haladták meg az egy évvel azelőtti szintet – tette közzé a Központi Statisztikai Hivatal. Egy hónap alatt az élelmiszerekért például több mint egy százalékkal kevesebbet kellett fizetni. Jelentősen esett továbbá az előző hónaphoz képest – a nyári kiárusítások miatt – a ruházkodási cikkek ára is, de tavalyhoz képest így is 3,8 százalékkal többet kellett fizetni ezekért a termékekért. Augusztusban a járműüzemanyagok ára nőtt erőteljesen, ez a termék 2,4 százalékkal került többe az előző hónaphoz képest és csaknem 14 százalékot drágult tavaly ilyenkorhoz képest.
– Jól látszik, hogy továbbra is gyenge a belső kereslet, a kereskedők nem nagyon tudnak árat emelni – így kommentálta a távirati irodának az adatokat Árokszállási Zoltán, az Erste Bank elemzője. Szerinte az infláció alakulása alapján akár már az év második felében csökkenthetné a jegybank az alapkamatot, ám a rossz külső hangulat miatt ez legfeljebb a jövő év első felében lehetséges. Hasonló okok miatt nem számít kamatvágásra a jövő év közepe előtt Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője sem. Szerinte a jegybankot a devizahitelek végtörlesztésével kapcsolatos kormányzati elképzelések is arra ösztönözhetik, hogy várjon még ezzel a lépéssel.
Nincs elég forrás vásárlásra
Kevés az emberek elkölthető jövedelme, így az árak is mérséklődtek augusztusban az egy hónappal azelőttihez képest. Az üzemanyagok ára viszont jelentősen emelkedett.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!