Már nem csupán a nyugati gazdaságokat utolérni igyekvő térség a kelet-közép-európai régió, hanem Európa növekedésének egyik mozgatójává vált – fogalmazott Cséfalvay Zoltán (képünkön), a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára tegnap a krynicai gazdasági fórumon. A távirati iroda beszámolója szerint hozzátette, a térség ellenállóbb, rugalmasabb a válsággal szemben, a munkaerő-piaci lehetőségek nagyok, a gazdaságpolitika pedig üzletbarát. A szakpolitikus szerint az unióban a korábbi kelet–nyugati különbségek mellett immár megjelent egy észak–dél elválasztás is, amely elsősorban a gazdaságok versenyképessége, az innováció, a munkaerő rugalmassága és a gazdasági szabadság alapján választja el az államokat. Cséfalvay kiemelte, Magyarország azon kevés európai államok egyike, amely idén mérsékli bruttó hazai termeléssel (GDP) arányos államadósságának szintjét. Emlékeztetett: a mutató 81 százalékról 73 százalékra csökken 2011-ben. Leszögezte, a válság egyik tanulsága, hogy az EU-tól érkező támogatás ellenére nem szabad elfelejteni az üzletbarát reformok meglépését. Görögország és Portugália szerinte éppen ezt a hibát követte el korábban.
Ivan Miklos, Szlovákia pénzügyminisztere az eseményen kulcsfontosságúnak nevezte az európai gazdasági növekedés szempontjából, hogy konszenzus szülessen a költségvetési konszolidációról és a strukturális reformok meglépéséről annak érdekében, hogy a térség javítani tudja versenyképességét. Szerinte az EU-ban több versenyre van szükség.
Három holttestet találtak egy szegedi lakásban - mutatjuk a döbbenetes részleteket