Orbán Viktor kormányfő Barack Obama elnöknek írt levelében fejezte ki együttérzését az áldozatok családjainak és az amerikai népnek, több párt pedig közleményben emlékezett meg az Egyesült Államokat 2001. szeptember 11-én ért terrortámadások tizedik évfordulójáról. A miniszterelnök szóvivőjének közleménye szerint Orbán Viktor a levélben világossá tette: a nemzetközi közösség a demokratikus értékek védelme érdekében továbbra is számíthat Magyarországra a terrorizmus és a szélsőségek elleni küzdelemben.
Az együttműködés a leghatásosabb fegyver a demokratikus értékek védelme érdekében – mondta Schmitt Pál köztársasági elnök az áldozatok emlékére rendezett koncerten Budapesten a Deák téri evangélikus templomban. A köztársasági elnök szavai szerint a terrorizmus okozta fájdalmakra csak akkor kapunk valódi békét, ha tudunk bölcsen, józanul, elővigyázatosan, mégis félelem nélkül élni, s ha megismerjük az okokat.
Mesterházy Attila, az MSZP elnök-frakcióvezetője közleményében úgy fogalmazott, hogy a tíz évvel ezelőtti összehangolt terrorakció nem csak egyéni tragédiákról szólt, az al-Kaida ezen a napon az egész nyugati civilizáció ellen intézett támadást az Egyesült Államok területén. Hangsúlyozta, szeptember 11-e nem a muzulmán világ és Amerika csatája volt, hanem egy szélsőséges terrorszervezet támadása a nyugati kultúra ellen.
Karácsonyék miatt az elmúlt öt évben nem épült meg a mobilgát a Rómain, a helyieket magukra hagyták - videó