Szent István-díj Makovecznek
Makovecz Imre Kossuth-díjas építész vette át a Szent István-díjat Hende Csaba honvédelmi minisztertől szombaton az esztergomi vármúzeumban. A Szent István-díj Alapítványt Bihari Antal, a Körzeti Televízió Esztergom vezetője 2001-ben hozta létre az összmagyarság kulturális életének segítésére, kulturális örökségünk védelmére. (MTI)
Dicsérnek a rezidensek
A Magyar Rezidensszövetség szerint a szakorvosképzési ösztöndíjprogram feltételeinek módosításával már betelhet a meghirdetett helyek többsége. Papp Magor elnök üdvözölte Szócska Miklós egészségügyi államtitkár pénteki bejelentését. (MTI)
Megtisztítják Budapestet
Eredményes volt a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. 200 millió forintos keretösszegre meghirdetett közbeszerzési eljárása. A nyertes, részben német tulajdonú konzorcium feladata a tisztítás mellett a monitoring- és egy diszpécserszolgálat működtetése, valamint az újrakeletkező vadplakátok és graffitik eltávolítása. (MTI)
Ügyvezető elnök a MÚOSZ élén
Tóth Károlyt választotta ügyvezető elnökké szombati rendkívüli küldöttgyűlésén a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ). A szövetség felkérte a MÚOSZ ellenőrző bizottságát, hogy vizsgálja ki azokat a vádakat, amelyek az ingatlanügyletei és vagyongazdálkodása miatt érte a szervezetet. Eötvös Pál volt elnök már korábban bejelentette: 2011 őszéig látja el a feladatot. (MTI)
Itt vannak a legviccesebb mémek Magyar Péter legújabb akciójáról