Drágulhat a cukor
Októbertől várhatóan 20 százalékot meghaladóan emeli a cukor árát az osztrák Agrana csoport – mondta az APA hírügynökségnek a társaság vezérigazgatója. Johann Marihart azzal indokolta a döntést, hogy emelkedett a cukor világpiaci ára, és az Európai Unióban nincs egyensúlyban a kereslet és a kínálat. (MTI)
MÁV-kötvények
A kormány jóváhagyta, hogy a MÁV Zrt. az állam által meg nem térített költségei finanszírozására 2011-ben 35 milliárd forint összegű, legfeljebb három éves futamidejű, zártkörű kötvényt bocsásson ki állami készfizető kezességvállalás mellett. A vasúttársaság nyilvános pályázat nélkül értékesítheti a papírokat. (MTI)
Terítéken a távhő
Sürgősségi tárgyalást kérve nyújtja be a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) a távhőszolgáltatással összefüggő egyes törvények módosításáról szóló javaslatot, hogy az október elsején, a távhő hatósági ármegállapításával együtt hatályba léphessen – közölte Bencsik János. Az NFM államtitkára hozzátette: a hatósági ár alapja a termelők indokolt költsége lesz, ahol 4,5 százalékos nyereséget ismer majd el a szabályozás. (MTI)
Energiaügyi koordináció
Javítani kell az Európai Unión belüli koordinációt energiaügyekben, hogy a közösség egységesebben lépjen fel az ágazatban a külső partnerekkel folytatott tárgyalásokon – áll az Európai Bizottság brüsszeli jelentésében. A testület kezdeményezte például, hogy az uniós tagállamok tájékoztassák egymást az EU-n kívüliekkel tárgyalás alatt álló energiaügyi megállapodásokról. (MTI)

Dupla telitalálat a hatos lottón – Két játékos is milliomos lett