Átalakulhat az uniós áfarendszer?
Az áfakulcsok szerkezetének későbbi átalakítását is várhatóan a megfontolandó kérdések közé javasolja majd az Európai Bizottság abban az előterjesztésben, amit még idén közzétesz az áfa-rendszer jövőjével kapcsolatban – válaszolta tegnap Matolcsy György levelére Algirdas Semeta. Az unió adóügyi főbiztosát a nemzetgazdasági miniszter arra kérte, hogy az Európai Bizottság „mihamarabb tegyen javaslatot a luxuscikkek forgalmi adójának normál kulcsúnál magasabb adóztatására”. (MTI)
Visszaéltek az NFÜ nevével
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) nevében hamis támogatásokkal és szerződésekkel csapták be ismeretlen tettesek az Új Széchenyi-terv pályázóit, s ezzel valószínűleg jelentős anyagi kárt okoztak. A visszatérő bűncselekmények ügyében az NFÜ vezetői feljelentést tettek a rendőrségen. (MN)
Felszámolás indult a Skála Group ellen
Felszámolási eljárás indult a két kínai személy által 2007-ben alapított Skála Group Kft. ellen
– adta hírül a Gazdasag.hu. A cég ellen tavaly több végrehajtást is kezdeményeztek, s a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak is több mint százmillió forinttal tartoznak. (MTI)
Iványi Gábor hazudik, "ami egy paptól nem szép dolog"