Vadásznak a szír szökevényekre
Damaszkusz. Tegnap az északkeleti Dzsabal az-Závíja térségében indítottak újabb hadműveletet a szíriai katonai egységek, „a rendszer ellenségeit” keresve. A londoni központú Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja szerint a biztonsági erők – akik az állami Sana hírügynökség szerint szintén komoly veszteségeket szenvedtek a napokban – az Ablinban végzett házkutatások során megöltek három katonaszökevényt. (MTI)
Brit katonákat ítéltek el
London. Tegnap – több mint egy év vizsgálat után – lezárult a Baha Músza-ügy; a bíró elmarasztalta a katonákat. A haderő hét tagja komoly fegyelemsértés során megdöbbentő módon alkalmazott indokolatlan erőszakot a dél-iraki Bászra egyik hotelének fiatal recepciósával szemben, aki 2003-ban halt bele a brit támaszponton elszenvedett kínzásokba. (MN)
Lula da Silva kapja a Walesa-díjat
Varsó. Lula da Silva korábbi brazil elnök kapja meg az idén a Szolidaritás szakszervezet alapítójáról, az egykori lengyel államfőről elnevezett díjat, amelyet olyan személyeknek és intézményeknek ítélnek oda, akik és amelyek elősegítik a szabadság, a demokrácia, a szolidaritás és az együttműködés ügyét. (MTI)
Adósságplafon az alkotmányba?
Bécs. Alkotmányban rögzítené a GDP-arányosan számított hatvanszázalékos államadósságcélt az Osztrák Néppárt. Ausztria államadóssága jelenleg 214 milliárd euró, amely a GDP 74 százalékának felel meg. (MTI)
BBC-tudósítót gyilkolt az ISAF
Kabul. Elismerte a NATO vezette afganisztáni nemzetközi biztonsági erő (ISAF) tegnap, hogy amerikai katonái még júliusban lelőtték a BBC brit televízió egyik tudósítóját. Az ISAF közleménye szerint a biztonsági erő egyik katonája lázadónak nézte a 25 éves Ahmed Omed Khpulwakot, s azt hitte, hogy robbanóanyaggal megrakott mellényt készül felrobbantani, pedig valószínűleg csak sajtóigazolványát akarta felmutatni. (MN)
Orbán Viktor képet közölt Salvinivel való találkozójáról