Röviden

MTI
2011. 09. 23. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kartellgyanú
Rendszeresen egyeztették piaci részesedésüket, árazási, kedvezmény- és a marketingpolitikájukat a Budapiért és az Apis, valamint nyolc partnerük a Gazdasági Versenyhivatal gyanúja szerint. A hivatal úgy véli, a cégek ezzel feltételezhetően megsértették a versenykorlátozás tilalmára vonatkozó rendelkezéseket. (MTI)

Új üzem Szarvason
A szarvasi biogázüzem átadásával újabb lépést tettünk a megújulóenergia-felhasználás arányának növelésében – jelentett ki tegnap az üzem átadási ünnepségén a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium főosztályvezetője. Gémesi Zsolt emlékeztetett rá: a megújuló energiák részarányát a jelenlegi hét százalékról húszra kell emelni 2030-ig, amiben nagy szerepe lehet a helyi erőforrások kiaknázásának. (MTI)

Álláshelyek a gyártásban
A gyártásban és a kereskedelemben a legnagyobb a munkaadók felvételi hajlandósága, így az év utolsó negyedében e területeken bővülhet leginkább a foglalkoztatottság – áll a Manpower jelentésében. Ebben a két szektorban tíz százalékkal haladja meg az elbocsátások tervezett számát az újonnan fölvetteké, míg nemzetgazdasági átlagban ez a mutató alig egy százalékra rúg. (MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.