Észak felé terjed a szomáliai szárazság, legalább 750 ezer ember életét veszélyeztetve – jelentette be a napokban az ENSZ. Míg júliusban „mindössze” az ország legdélebbi régiói teljesítették a hivatalos éhínség kritériumait, addig ez ma már az ország harmadára igaz. A világszervezet szerint a belpolitikai káosz, a szárazság és a segélyszervezetek akadályoztatása sodorta krízisbe a lakosság felét, mintegy négymillió embert; ezalatt a mezőgazdasági termelés az átlagos negyedére esett vissza, s az élelmiszerárak tovább szárnyalnak. Az áldozatok számát megbecsülni is nehéz; Mark Bowden, az ENSZ humanitárius ügyekben illetékes szomáliai koordinátora szerint az utóbbi negyedévben több tízezren haltak éhen, és „az éhínség epicentrumában tapasztalt krízist nem becsülhetjük alá”.
A Szomália déli területeit uraló al-Shabaab iszlamista milícia megnehezíti a nemzetközi segélyszervezetek munkáját, és szemtanúk szerint az ellenőrzésen véletlenül átjutott élelmiszerek nagy részét is elkobozzák tőlük a fegyveresek. A szárazság októberben véget érhet, ám az esős időszak sem jelent vigaszt, hiszen a megnőtt páratartalom miatt még gyorsabban terjednek majd a menekülttáborokban már pusztító járványok.
Ázsiai kamuprofilok tömegét vásárolta fel Magyar Péter