A rendezvénysorozat fő helyszíne a belváros, azon belül is a meglehetősen sok bosszúságot okozó, elhúzódó munkálatok után, de végül mégiscsak megújult Fő tér, ahol délután ötkor a Dobri Jazz Band könnyű délutáni jazzkoncertje vezeti be a fél hatkor kezdődő ünnepélyes „térátadást”, illetve a Szentendrei Gyermekszínház díjnyertes előadását, az Éjszaka a múzeumban című vidám zenés némajátékot. Este kilenckor kezdődik a Fényfőtér című program, majd a divatbemutató, amelyen a Szentendrén élő fiatal iparművészek mutatkoznak be. A divatbemutató érdekessége, hogy a ruhákat a városban jól ismert Welldance Sporttáncegyesület tagjai mutatják be.
Szombaton a gyermekek, a nagycsaládosok vehetik birtokukba a Fő teret, de délután itt rendezik meg az első regionális katonazenekari fesztivált is, este pedig a Damned 24 együttes ad koncertet. Este a Kecskés-ház udvarán Hamvas Béla előtt tisztelegve a Kecskés Együttes dalmát dalokat és bordalokat játszik, Kertész József pedig Hamvas A bor filozófiája című művéből olvas részleteket. A nyitott műhely program részeként Pistyur Imre kőszobrász, Kovács László Putu kovács iparművész, Fónad István népművész fafaragó, Vincze László papírmerítő, Czirják Attila ólomüveg-készítő és Mezei Sándor festőművész munkáját ismerhetik meg az érdeklődők.
A Palmetta Design Galéria Hand art – Hordható képek címmel mutat be fa karkötőket. Mindhárom nap különböző rendezvényeknek ad otthont a Dunaparti Művelődési Ház, illetve annak udvara, az Art Boutique Galéria, a P’Art Mozi, a Szentendrei Képtár, a Silhouette Art & Café Galéria és a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Budapesten egyre nagyobb a veszély