Következő mérkőzések
Spanyolország
21:002024. július 09.
Franciaország
Hollandia
21:002024. július 10.
Anglia

Tízmilliókat fizettek a semmiért?

Újabb bűncselekménnyel gyanúsítják Hosszú Sándort – értesült lapunk. A Kóka János gazdasági minisztersége idején a vasutaskörökben egyszerűen SZDSZ-es cégnek titulált MÁV Informatika korábbi vezetőjét 2009-ben elsőként hallgatták ki jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával. A cégnél folytatott eljárásnak jelenleg tizennégy gyanúsítottja van.

Bákonyi Ádám
2011. 09. 23. 22:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Lapunk úgy tudja, Hosszú Sándort azzal gyanúsítják, hogy az elmúlt években több mint nettó harmincmillió forintot vehetett fel úgy, hogy ezért nem végzett munkát. Az eljárás során az is felvetődött, hogy Hosszú Sándor összesen huszonötmillió forint értékben kötött fiktív szerződéseket külsős cégekkel, és a nyomozók vizsgálják a zrt.-nél az elmúlt években a gépkocsi- és mobiltelefon-használat, valamint a kafetériajuttatások terén kialakult viszszaélésgyanús gyakorlatot is.
A Budapesti Rendőr-főkapi-tányság (BRFK) sajtóosztálya azzal erősítette meg lapunk információit, hogy a gazdaságvédelmi főosztály nyomozói újabb bűncselekménnyel, folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítással gyanúsították meg a cég jelenleg is vezető beosztásban lévő tisztségviselőjét. A BRFK tájékoztatása szerint a nyomozás napokban lejáró határidejét két hónappal hosszabbították meg.
A jelek szerint a Gyurcsány-kormány alatt bevett gyakorlat volt a MÁV Informatikánál – amelyet Kóka János akkori közlekedési miniszter idején igazi SZDSZ-es cégnek tartottak vasutaskörökben – súlyos tízmilliókkal jutalmazni a semmittevést. A BRFK gazdaságvédelmi főosztályának nyomozói alig két hete a munkahelyükről vitték be kihallgatásra a társaság kabinetigazgatóját, illetve egyik tanácsadóját, akiket szintén azzal gyanúsítanak, hogy munkavégzés nélkül vettek fel fizetést.
Az Informatikánál feltárt jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és orgazdaság ügyében 2009 óta folytatott eljárásnak így már tizennégy gyanúsítottja van, gyakorlatilag a cég egész korábbi vezetése. A nyomozók 2009-ben elsőként Hosszú Sándort hallgatták ki jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával. Hosszú ezután még hónapokon át a cég első számú vezetője maradhatott, továbbra is havi 1,4 millió forint fizetést kapott, így távozásáig még több mint tízmilliót tett zsebre. Ezután szokatlanul kedvezményes feltételekkel vonulhatott korengedményes nyugdíjba: öregségi nyugdíjkorhatára eléréséig, azaz csaknem három évig előre, egy összegben kifizették nyugdíját a nyugdíjfolyósítónak, mintegy hatmillió forintot.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.