Történelmi bírságot kapott a Mal

A magyar környezetvédelem valaha volt legsúlyosabb hulladékgazdálkodási bírságát, 135,140 milliárd forintot szabott ki a Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség a Magyar Alumíniumtermelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt.-re.

Velkei Tamás
2011. 09. 24. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az iszapkatasztrófa tavaly október 4-én történt, s tíz halálos áldozatot követelt. A felügyelőség a bírság számításánál tekintettel volt a katasztrófa során bekövetkező halálesetekre, a különösen súlyos környezeti károkra, valamint a kiömlött maró anyag mennyiségére; a tározóból 1 876 622 tonnányi vörösiszap és lúgos oldat jutott ki. Az összeg meghatározásánál szerepet játszott az is, hogy ilyen mértékű és kiterjedésű környezeti kár még nem volt Magyarországon.
A bírságot a cég szinte biztos, hogy nem tudja kifizetni, mivel a Mal évi adózott eredménye 2007 és 2009 között folyamatosan negatív volt. Szakértők szerint ha a cég nem tudja törleszteni a bírságot, a Mal akár állami tulajdonba is kerülhet. Tegnap Kossa György, a Mal állami felügyeletét ellátó bizottság volt vezetője úgy nyilatkozott: a cég nem tervezte az átállást a száraz technológiára, csupán a gátakat magasította volna meg.

Részletek az 5. oldalon

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.