Tegnap elkezdődött a Budai borfesztivál, és vasárnapig vár minden borkedvelőt, a programokkal időnként emlékeztetve arra is, hogy a borfogyasztás is tanulható, és tanulandó is. Ennél jobb helyet nem is választhatnánk hozzá, a hazai borászok színe-java és rengeteg külföldi szakember is jelen lesz a rendezvényen, válaszolnak a kérdésekre, és „szakszerű borfogyasztásra” okítanak, de ezúttal talán senki nem fogja bánni, hogy vissza kell ülnie az iskolapadba. Már csak azért sem, mert frissen szerzett tudásunkat azonnal el is ismerik a szervezők: a Vinagora sátorban szakemberek segítségével egy órára magunk is borbírává válhatunk, és a fesztivál végére a borkóstolókurzuson részt vevők bírálatai alapján dől el, melyik bor viheti haza ebben az évben a fesztivál bora címet. Idén a díszvendég Franciaország, ahonnan Loire menti, bordeaux-i és más borvidékekről származó borok is érkeznek, amelyeket több mint száz standnál kóstolhatunk meg a budai Várban.
A jó borokhoz hagyományőrző programok és koncertek is társulnak: stílszerűen a jazz és a világzene uralja a kínálatot. Ma például a fiatal jazztehetség, Szőke Nikoletta, majd pedig a Hot Jazz Band is fellép délután a nagyszínpadon, este pedig Orosz Zoltán harmonikaművészt és a Benkó Dixieland Bandet hallgathatjuk meg. A hét végén nemcsak koncertek, hanem több néptáncegyüttes fellépése is szerepel a programban, holnap délután egy órától pedig látványos gálán vonulnak fel a borvidékek képviselői hagyományos viseleteikben.
Szüreti mulatságok. Szüreti felvonulásban nem csak Budán lehet részünk ezen a hétvégén. Badacsonyban és Noszvajban is készülnek a szüretre, utóbbi helyszínen az év legfontosabb rendezvénye a Noszvaji pincenapok és a kemencében készített ételek napja. A vendéglátók eredeti környezetben, falusi portákon, a régi kemencéket beüzemelve sütnek-főznek, szürethez illően terítenek, és persze a régió legjobb borait is megkóstolhatjuk ma és holnap a De la Motte-kastély környékén. A badacsonyi szüreten, Badacsonytomajban a szüreti hagyományokkal ismerkedhetünk a hétvége két napján, különös tekintettel a bortörténet badacsonyi szeletére. A szervezők a régió történelmi, kulturális tradícióit, a borkészítés és a helyi gasztronómia hagyományait mutatják meg nekünk, és a badacsonyi borkészítés ókorig visszanyúló történetébe is belepillanthatunk.
Iványi Gábor hazudik, "ami egy paptól nem szép dolog"