Megkezdődött tegnap Szebenyi Istvánnak a Magyar Posta és az Országos Rendőr-főkapitányság ellen indított kártérítési pere a Pesti Központi Kerületi Bíróságon (PKKB). A férfi találta meg öt évvel ezelőtt azokat a fegyveralkatrészeket, amelyeket a veszprémi postásgyilkosságnál, illetve 2002 májusában, a nyolc áldozatot követelő móri bankrabláskor használtak az elkövetők. Szebenyi a posta és a rendőrség által a nyomravezetőnek a bűncselekmények után kitűzött, körülbelül tízmillió forintra tart igényt, az összeget korábban egy védett tanúnak fizették ki. Szebenyi István és barátai amatőr hadtörténészekként járják a Vértes környékét, fémkeresőkkel kutatják fel a világháborús relikviákat, hadisírokat azonosítanak, illetve gondoznak a környéken. A felperes így bukkant rá az említett fegyveralkatrészekre és a rablásokhoz használt ruhákra az erdőben 2006 őszén. Állítása szerint a rendőrség először nem tanúsított különösebb érdeklődést a felfedezés iránt, az események akkor gyorsultak fel, amikor a fegyverszakértő megállapította, hogy a megtalált pisztollyal lőtték le a veszprémi kézbesítőt, illetve a móri bank biztonsági őrét. Az ügyeket vizsgáló Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) hamarosan bejelentette, hogy az ügyek között öszszefüggés van. E hírek hallatán jelentkezett a rendőrségen az a védett tanú, aki hobbifémkeresőként tevékenykedik Tatabánya környékén, és Szebenyi felfedezése előtt kocsijával szívességből kivitte a tarjáni erdőbe Nagy Lászlót, az említett gyilkosságok egyik elkövetőjét. A tanú nem ismerte Nagyot, de személyleírást adott róla, és telefonjában szerepelt annak hívószáma is. A nyomozó iroda nyomozása ekkor vett újabb lendületet, majd hamarosan elfogták Weiszdorn Róbertet és Nagy Lászlót, a móri bankrablás elkövetőit. Utóbbi számlájára írják három postás megtámadását is. Nagy a letartóztatása alatt öngyilkos lett.
Szebenyi Isván a védett tanú által felvett összegek felére tart igényt, a Veszprémi Városi Bíróság tavalyi jogerős határozata nyomravezetőnek minősítette a férfit, és megítélte neki az egyik díjkitűzés felét. A posta és a rendőrség jogi képviselői tegnap úgy vélték a PKKB-n, hogy teljesítették a kifizetéseket az említett ügyekben. Szebenyi továbbra is tartja magát ahhoz, hogy a védett tanú csak azért jelentkezett a hatóságnál, mert a hírekből hallott az ő felfedezéséről. A per novemberben folytatódik.

Milliárdos házak a magyar ingatlanpiacon – Szegeden is akad luxusotthon