Kertész Ákos helyreigazította viták kereszttüzébe került nyílt levelének azt az állítását, mely szerint „a magyar genetikusan alattvaló” volna. Helyreigazítását, amelylyel ügyét lezártnak tekinti, a következő módon fogalmazta meg: „helyesen ilyen mondat nincs”.
A kormány még nem foglalkozott Kertész Ákos Kossuth-díjának sorsával, de – mint azt a miniszterelnök szóvivője közölte – a kabinet tagjai remélik, hogy az író bocsánatot kér. Szijjártó Péter tegnap felidézte a Nemzeti Erőforrás Minisztérium parlamenti államtitkárának hétfői, az Országgyűlésben elmondott szavait. Halász János egy interpellációra adott válaszában úgy fogalmazott: Kertész Ákosnak bocsánatot kell kérnie az augusztus végén az Amerikai Népszavában megjelent nyílt levelében írtak miatt, és „amennyiben nem kér bocsánatot, a kormány szemében méltatlanná válik a Kossuth-díjra”. A kitüntető cím adományozásáról szóló törvény szövege szerint a kormány előterjesztésére a köztársasági elnök vonhatja vissza a Kossuth-díjat attól, „aki arra érdemtelenné vált”.
A fővárosi Fidesz-frakció Kertész Ákos író budapesti díszpolgári címének visszavonását indítványozza a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülésén. (Szombati számunkban megírtuk, a városházán már készül az előterjesztés.) Kertész díszpolgári címének visszavonását korábban már a Jobbik is sürgette, tegnap pedig a párt fővárosi frakciója közölte: feljelentést tesz az ügyészségen közösség elleni izgatás bűncselekményének gyanújával. Az MSZP fővárosi frakciója hétfőn jelezte, nem fogja engedni, hogy „Sztálinnal, Haynauval egy csoportba sorolják a szélsőségesek Kertészt azzal, hogy megfosztják a díszpolgári címétől”.
Az Amerikai Népszavában augusztus 29-én megjelent nyílt levélben Kertész Ákos úgy fogalmazott: „a magyar genetikusan alattvaló. (…) boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot.”
Gergényi kitüntetései. A Jobbik kezdeményezi, hogy vonják vissza Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitány fővárosi kitüntetéseit. Losonczy Pál, a Jobbik fővárosi frakcióvezetője szerint Gergényi a 2006-os őszi rendőri túlkapások idején tanúsított parancsnoki tevékenysége miatt méltatlanná vált a Fővárosi Közgyűlés által adományozott díjakra.
Visszavonhatják Kertész címeit
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!