Zaklatás vétsége miatt gyanúsítottként hallgatták ki kedden az ügyészek a jobbikos Zagyva György Gyulát. A Központi Nyomozó Főügyészség közleménye szerint az ellenzéki párt országgyűlési képviselője tavaly augusztusban, a Verőce külterületén megrendezett Magyar Sziget Fesztiválon egy faházban – bűntársa közreműködésével – fenyegette a Hetek című hetilap két munkatársát. Azt mondta, legszívesebben „széttépné és felkoncolná” őket, mindeközben pedig a nála lévő ostorral hadonászott. A beszélgetés végén Zagyva György Gyula azzal fenyegette meg az újságírókat, ha a történteket megírják vagy elmesélik bárkinek, akkor „nekik annyi lesz”.
Zagyva György Gyula panaszt jelentett be a gyanú közlése ellen, majd vallomásában tagadta az ellene felhozottakat. A jobbikos országgyűlési képviselőt egyébként akár két évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethetik.
A politikus mentelmi jogát a parlament a legfőbb ügyész kezdeményezésére már korábban felfüggesztette.
Ezt üzenték Magyar Péternek az emberek