Újabb elmarasztalás az MTV-nek
Több ezer megváltozott munkaképességű dolgozó kerülhet az idén az utcára egy tavaly decemberben kihirdetett rendelet miatt. A fogyatékossággal élőket foglalkoztatók enyhítő javaslatokkal is előálltak, ám eddig eredménytelenül. Ezért terveik szerint január
Több ezer megváltozott munkaképességű dolgozó kerülhet az idén az utcára egy tavaly decemberben kihirdetett rendelet miatt. A fogyatékossággal élőket foglalkoztatók enyhítő javaslatokkal is előálltak, ám eddig eredménytelenül. Ezért terveik szerint január
Két nappal a december 5-i eredménytelen népszavazás után a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) kezdeményezéssel állt elő, hogy január 6-án és 7-én Szabadkán a határon kívüli magyar szervezetek – a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) meghívottjai, valami
Nehezen jutnak el a segélyek a katasztrófasújtott délkelet-ázsiai országok lakóihoz. Tegnap Szumátrán baleset miatt szünetelt egy kulcsfontosságú légikikötő forgalma. A kórházakból eltűntek a helyi orvosok. Az áldozatokra emlékezve ma délben félárbocra en
Újabb megerősítést nyert, hogy hiányos az idei agrárköltségvetés. A szaktárca ezt a január elsejével felfüggesztett támogatások indokai között is elismeri. Az ágazatnak azonban égető szüksége lenne támogatásra, elsősorban a közvetlenül nem támogatható ser
Záróra Egerben Befejeződött a termelés az egri dohánygyárban, jelenleg a gyártósorok leszerelését végzik a szakemberek – tájékoztatta tegnap lapunkat Házi Katalin, a Philip Morris Magyarország Kft. sajtófőnöke. Az üzem 348 dolgozója közü
Merénylet áldozata lett Ali al-Haidari bagdadi kormányzó kedden az iraki fővárosban. A terrorcselekmény elkövetését a jordániai Abu Muszab az-Zarkávi szélsőséges csoportja vállalta magára. Részletek a 8. oldalon
Tarasz Sevcsenko: Végrendelet (részlet) „Ha meghalok: tágas mezőn vessétek az ágyam, egy kurgánnak magasában, édes Ukrajnámban, hol a füves messzeséget véges-végig látom és hallgatom, hogy a Dnyeper mint
Hatalmas ellenkezést váltott ki a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) koalíciós partnereiből az az igény, hogy magyar prefektusokat nevezzenek ki néhány erdélyi megye élére. A kormányzó román pártok Kovászna megyei szervezetei például készek beper
A brit hadsereg mintegy négy évtizeden keresztül titokban diszkriminált egyes kisebbségekhez tartozó személyeket – adta hírül a BBC. Az esetet nagy felháborodással fogadták a szigetországban.
H Á T T É R
Az Országos Választási Bizottság (OVB) tegnap ismét eredménytelennek nyilvánította a december 5-i kétkérdéses népszavazást, miután az ellenőrzések csak minimális eltérést mutattak a voksok korábbi megszámolásához képest.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Aki egyszer is hallotta gondolatait, azt nézőpontja, fogalmazásmódja, szelíd határozottsága legalábbis elgondolkodtatta.
A berlini vezetés kiadta a 2025-ös célszámot.
Egy újonc nyerte meg az utolsó előtti etapot.
A vívó-világbajnokság előtt senki sem várt sokat a férfitőrcsapattól, de a magyar fiúk alaposan rácáfoltak a várakozásokra.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.