A Kremlt támadta volna Samil Baszajev
A Gázai övezetben ismét erőszakhullám söpört végig, miután Ariel Saron izraeli kormányfő bejelentette, hogy országa nagyszabású és meghatározatlan ideig tartó hadjáratot indít a terrorizmus ellen. A napok óta tartó fegyveres összetűzés megpecsételheti a b
Október 23-án, miközben az ország 1956 hőseire emlékezett, a hévízgyörki evangélikusok is összegyűltek az Isten házában, hogy emléktáblát szenteljenek szeretett lelkészük, Dóka Zoltán tiszteletére. A tisztelendő úr öt évvel ezelőtt tért meg az Úrhoz. Dóka
Az Európai Bizottság, az EU legfelső végrehajtó szerve úgynevezett kötelezettségszegési eljárást indított a magyar kormány ellen a termékdíjtörvény kapcsán. Az EU mostani lépése felveti az élelmiszer- és csomagolóipart, illetve a fogyasztási cikkek keresk
G a s z t r o n ó m i a
Ingyenesen hívható az a telefonvonal, amelyen a madárvészről tájékoztatják az érdeklődőket. Állatorvosok létrehoztak a témával foglalkozó honlapot is. Közben a kór H5N1-es vírusát azonosították a múlt héten, egy Romániában talált gém teteméből vett mintáb
Minden úgy zajlott, ahogyan azt a „nagyok” megjósolták: a BUX napközben gyengült, majd fordult a kocka, korrigált és pluszban zárt a tőzsdei indikátor. Az index emelkedéséhez nagyban hozzájárult a shortosok (gyengülésre spekulálók) nap végi po
L a p s z é l j e g y z e t e k
Répássy Róbert (Fidesz) szerint a kormány uniós pénzekből finanszírozott, „A Nemzeti fejlesztési terv (NFT) házhoz jön” nevű projektje – amely éppen a jövő évi választások előtti időszakra esik majd – valójában az MSZP kampányának
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
The Hungarian prime minister fears a growing threat of terrorism.
A játékosok a kórházba mentek, hogy véradással segítsék a sérültek ellátását.
A feltűnési viszketegséggel megáldott Tompos Márton élőben közvetítette az első „felcsúti pride-ot”.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.