Verik a betétek az alapokat
Nem tartható népszavazás a képviselők költségtérítéséről – döntött tegnap az Alkotmánybíróság (AB). A testület új eljárásra utasította az Országgyűlést. A kezdeményező úgy véli, a honatyák nyomást gyakoroltak az alkotmánybírókra.
Nem 140, „csak” közel 50 millió forintot nyert Retkes Attila SZDSZ-elnök cége attól az állami alaptól, amelynek több pénzosztó testületében korábban maga is helyet foglalt. A politikus ráadásul kulcsszerepet játszik abban is, hogy ki állhat a Művészetek P
Az ítélkezési szünet előtt számos ponton módosította vádiratát az ügyészség a százhalombattai olajlopások és a diósdi kettős gyilkosság elkövetői ellen folytatott perben. A vádlottak egy részének cselekményeit súlyosabbnak ítéli meg a hatóság, mások szere
A kabinet még nem döntött arról: fizet-e további jutalmat az adóhivatal dolgozóinak, s ha igen, mikor. A prémium második részét a vám- és pénzügyőrök sem kapták meg. A két hatóság szakszervezete közös fellépést tervez, ha nem tudnak augusztus elején megál
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe tegnap 544,44 pontos, 3,68 százalékos emelkedéssel, 15 358,18 ponton zárt. A részvénypiac forgalma 27,5 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Az adóhatóság dolgozóinak prémiumáról még nem született döntés; a kérdésről akkor határoznak, ha ennek eljön az ideje – közölték tegnap kérdésünkre a pénzügyi tárcánál. Augusztusban tehát biztosan nem kapnak jutalmat az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivata
Távozik posztjáról Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) igazgatója. Oszkó Péter pénzügyminiszter a felmondást azzal indokolta, hogy az MNV törvény szerinti működéséhez szükséges szabályzatok, illetve a működéséről szóló beszámolók rendre kés
I N F R A K U L T Ú R A
Egy több mint négyezer évvel ezelőtti civilizáció nyomait tárják fel régészek az M0-s autópálya nyomvonalán. A pecsételt díszítésű edényeiről elnevezett Harangedény csoport képviselői egész Európát bebarangolták. Hazánkban elsősorban a Duna jobb partján é
V Í V Á S
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A 63-szoros magyar válogatott támadó újra futballcipőt húz, de meglepő helyen tűnt fel.
Az utalványokat hideg élelmiszer vásárlására lehet fordítani az év végéig.
A toborzók a nőt fenyegették, aki videózta a történteket.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.