Röviden
Az idén is zavargásokkal vette kezdetét a modern francia állam nemzeti ünnepe, az újkori elnyomás jelképének tartott párizsi Bastille börtönerőd bevételének 220. évfordulója. A francia főváros külső kerületeiben a rendőrség tegnap hajnalban ismét heves ha
Az idén is zavargásokkal vette kezdetét a modern francia állam nemzeti ünnepe, az újkori elnyomás jelképének tartott párizsi Bastille börtönerőd bevételének 220. évfordulója. A francia főváros külső kerületeiben a rendőrség tegnap hajnalban ismét heves ha
Bárándy Péter, az MSZP– SZDSZ-kormány volt igazságügyi minisztere megfontolandónak nevezte a Jobbik feloszlatását, mert véleménye szerint a radikálisok visszaélnek a pártalapítás és a pártként való működés alkotmányos szabadságával. A Jobbik mindezt az MS
Sok tekintetben színesebb és – ahogy Schöpflin György néppárti képviselő fogalmazott – hangosabb ötéves ciklus elé néz az Európai Parlament (EP), amely tegnap tartotta alakuló ülését Strasbourgban. Az új összetételű parlamentnek Jerzy Buzek volt lengyel m
Az érintett országok vezetői aláírták a Nabucco gázvezeték megépítéséről szóló kormányközi megállapodást tegnap Ankarában. A szerződés szignálásával Magyarország, Ausztria, Románia, Bulgária és Törökország elfogadta, hogy a cső útvonalán egységes szabályo
S P O R T L Ö V É S Z E T
Benyújtotta a bírósághoz felszámolás iránti kérelmét a HospInvest Zrt. tegnap. A cég üzemeltetése alatt álló kórházak működtetését a legtöbb intézmény esetében az önkormányzati cégek veszik át. A felszámolás ideje alatt az egészségügyi intézmények közfina
Ellenkező úton jár az Európai Unió két motorja, Berlin és Párizs, mikor a nyugdíjak régóta halogatott reformját veszi elő. Franciaországban a szent tehénként tisztelt nyugdíjrendszer módosítását, s a korhatár megemelését is elképzelhetőnek tartják, míg Né
V Í V Á SMég vasárnap Kulcsár Krisztián bekerült az Európai Vívószövetség (CEE) végrehajtó bizottságába, így egy magyar sikert már elkönyvelhettünk Plovdivban, de a versenyprogrammal ma kezdődő Eb-n a pástokon is számítanánk hasonló jó hírekre.
Egy 2001 őszén történt afganisztáni mészárlás ügyében rendelt el vizsgálatot Barack Obama. Az amerikai elnök több vezető demokrata politikus nyomásának engedve beleegyezett, vizsgálják ki, hogy elődjének, George W. Bushnak a kormánya akadályozta-e a nyomo
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A 63-szoros magyar válogatott támadó újra futballcipőt húz, de meglepő helyen tűnt fel.
Az utalványokat hideg élelmiszer vásárlására lehet fordítani az év végéig.
A toborzók a nőt fenyegették, aki videózta a történteket.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.