Újabb baleset történt tegnap az indiai Újdelhiben, annál az épülő metróhálózathoz csatlakozó hídnál, amelynek lezuhanó acélgerendái vasárnap hat ember halálát és további tizenhárom súlyos sérülését okozták – adta hírül a BBC. Tegnap autódarukkal próbálták felemelni azokat a gerendákat, amelyeket előző napon a munkásoknak nem sikerült a hídra helyezni, de a négy emelőgép közül az egyik felmondta a szolgálatot. A másik háromra várt a feladat, hogy helyére emelje az egyenként 300 tonnás elemeket, ekkora súllyal azonban nem tudtak megbirkózni, és mindegyik felborult. A helyi tévécsatornák beszámolói szerint ez alkalommal négy vagy hat munkás sérült meg, a metróvállalat azonban ezt cáfolta.
Alig több mint fél esztendő alatt ez volt a harmadik baleset az újdelhi metróépítkezésen. Tavaly októberben két ember meghalt és 16 szenvedett el súlyos sebesüléseket, amikor a város keleti részében egy másik, a metró számára épülő híd összedőlt, s darabjai egy utasokkal teli buszra zuhantak. Az ismétlődő balesetek miatt erősödik a gyanú, hogy az építkezésen nem fordítanak túl sok gondot a biztonsági előírások betartására. Ezt még vizsgálják, az viszont tény, hogy az építők rohammunkában dolgoznak, hogy a tervezett időpontban, 2010-ben átadhassák az új metróhálózatot.
Holtában átkoznák ki az úszópápát
