Lehet más?

Retkes Attiláról, ha a CIA vallatóbrigádja venne kezelésbe, sem tudnék rosszat mondani. Kollégám is volt, amit pedig vasárnap arról a szervezetről mondott, amelynek az elnökévé választották, nehéz lenne innen vitatni. Az úgynevezett SZDSZ valóban olyan pártnak látszott az elmúlt legalább tizenöt évben, amelyik tele van korrupciós ügyekkel (lásd még Medgyessy Péter emlékezetes hattyúdalát), érzéketlen határon túli nemzettársaink és a vidéki Magyarország problémái iránt, és amelynek vezetői arroganciájukkal próbára tették a társadalom tűrőképességét. Ráadásul nemcsak ilyennek látszott, hanem ilyen is volt. Az új elnök mindezek miatt megkövette a választókat, ami szép gesztus, csakhogy a dolog ennyivel nincs elintézve.
Azokat a bizonyos korrupciós ügyeket például még fel is kell tárni, s ha ez sikerül, a büntetéseket is illene kimérni. De most ennél is érdekesebb volna azok véleményét megismerni, akik bűneit a politikai értelemben tiszta múltú Retkes mintegy magára vette. Kóka Jánostól és Eörsi Mátyástól kezdve Kuncze Gáboron, Pető Ivánon és Magyar Bálinton keresztül egészen a pártból már eltávozott Bauer Tamásig és Kis Jánosig. Vagy akár Göncz Árpádig. (Demszky Gábor önként hátralép, de aztán ne fusson messzire, azt még meg kellene beszélnünk, hogy mit is tett két évtized alatt az ország fővárosával.) Hiszen az egykori demokratikus ellenzék mítoszokból is építkező erkölcsi tőkéjével hitelesített rendszerváltó néppárt, a radikális antikommunista húrokat tépő, a nyugatos polgárosodás ígéretét hordozó, a puhuló diktatúra szürke évtizedei után a szabadság dallamát oly megkapóan éneklő „SZDSZ” nem az utolsó néhány évben került a lejtőre. Hosszú, de nyílegyenes út vezetett Kis Jánostól Kóka Jánosig.
Apropó: Kóka János. A posztjához ragaszkodó és onnan jogi eszközökkel elmozdíthatatlan politikai őstehetséget maga Gyurcsány Ferenc tukmálta rá Kuncze Gáboron keresztül a pártra, s a tapasztalatok szerint nem lehet csak úgy visszaküldeni a feladónak. A parlamenti képviselőcsoportban többségben lévő társaival küldetést teljesít: hatalomban tartotta-tartja a Gyurcsány–Bajnai-klikket, s ezért elfogadható árnak gondolja veszni hagyni a pártot is. Retkes Attila és ügyvivőtársai nem tudnak kormányt buktatni, míg Kóka János és csapata kilenc hónapig szállíthatja még a voksokat az IMF diktálta „válságkezelő” intézkedésekhez. Az úgynevezett SZDSZ-t amúgy nagyon szerethették az égiek, hisz a Tocsik-ügytől mostanáig számtalan lehetőséget kínáltak fel a megújulásra, a szocialistáktól való egyoldalú és végzetes függés lazítására. Egy év kudarcos elnökség után Fodor Gábor megkésett „áldozathozatala”, a pártegység felrúgása már semmit sem old meg. Az ítéletet a szabad demokratákról nem ő vagy Retkes Attila, hanem a választók mondták ki június 7-én.
Bár a pártot ma temetni szokás, ne feledjük, hogy az elmúlt tizenöt év drámai hitel- és szavazóvesztése árán ugyan, de mégiscsak az „SZDSZ” keze nyomát viseli magán leginkább a rendszerváltozás Magyarországa. A küldetés teljesítve, távozhatnak Konrád György és társai. S ehhez a küldetéshez a most megújulásra szavazó tagság is mindvégig asszisztált. Ha kidobálják a Retkes Attila által teherként emlegetett dolgokat, mi marad a szabad demokratákból? Lehet más az „SZDSZ”?
Azt hiszem, nem a választók gyűlölete, hanem a párt sorsa iránt tanúsított érzéketlensége teszi zárójelbe az utolsó kérdést. Nem mindegy ez most már?