(van-e több ennél )

Én nem tudom, hány olyan esetet sorolhatnék fel, amikor a magyar politikai és társadalmi elitnek történelmi esélyt kellett volna megragadnia és sikerült elszalasztania. Még több olyan szituációra emlékezhetünk, amikor az országot végveszély fenyegette, s abból vagy kikecmergett, vagy bennragadt. Ma ez a két dolog kétségkívül együtt van jelen, így a közeljövő jobbközép kormányzatának hihetetlenül nehéz, ugyanakkor felemelő feladattal és hatalmas munkával kell szembenéznie. Az, amit a változás szóval jelölünk, s ami elérhető közelségbe került hozzánk, nem politikai szlogen, nem is ígéret. Csak egyetlen dologgal biztat bennünket: sok minden más lesz, mint ami eddig volt. Elsősorban megváltozik az ország és a kormányzat viszonya, mivel a rövidesen így is, úgy is bekövetkező választásokon megnyilvánuló, minden bizonnyal elsöprő bizalomra és reményre épül. Maga a bizalomból eredő hatalom is másfajta jelleget ölt. Sokszor elhangzik mostanában vezető fideszes politikusok szájából ez a szó: alázat. A hatalom alázata a keresztény tanítás szerint, a krisztusi példa nyomán az egyik legmagasabb rendű és legnehezebben elsajátítható készség és képesség, hiszen mindig ott áll mögötte az, amit áldozatnak nevezünk. Áldozat nélkül nincs alázat, viszont minden ebből következik: az igazság, a szabadság, a méltányosság és a szolidaritás.
Mondjuk ki nyíltan: a Fidesz, és ha szükséges egy embert megneveznünk, Orbán Viktor, most több mint húsz év politizálás után olyan lehetőséghez jutott, s egy olyan helyzetben kerül kormányra, amely a magyar történelem sorsfordító periódusait idézi. Ebben a lehetőségben természetesen jelen van a kényszer is, erkölcsi értelemben úgy, miként a valóságban, lehetetlen előle kitérni. Elképesztő felelősséggel és teherrel jár, ugyanakkor olyan felemelő és megtartó erővel, amelynél szebbel és nagyobbal államférfi nem találkozhat. Az igazi politikus valószínűleg erre vár egész életében, ez lesz a műve, ami most történik, az marad fenn róla a történelemben. Sok mindent jelent ez az egyszerű szó, hogy változás. Nemcsak a politika és a politikai szerep változik meg, ha ez az ígéret és remény teljesül, hanem azok a milliók is, akik akaratukkal a sorsfordítás lehetőségét megteremtik.
Vajon elképzelhető-e, hogy embertömegek változnak meg, s életeszményükké emelik a tisztességet, a munkát, a szorgalmat, a szerénységet, a türelmet, az önzetlenséget, a lojalitást, az együttérzést és szolidaritást? Átalakulhat-e ebben az érlelődő katarzisban egy ország morálja, igazságérzete és lelkiismerete? A gyűlölet poklából szabadulva bekövetkezhet-e a kölcsönös tisztelet és egyetértés? A következőkre figyeljen jól minden politikus, közszereplő, közíró, aki a Fidesz szövetségi köréhez tartozik, legyen bár önkormányzati képviselő egy kis faluban, legyen miniszter, gazdasági potentát, vagy akár miniszterelnök. Most a nagyképűség, az önteltség, a káröröm, a mohóság, az önérdek érvényesítése, a legcsekélyebb korrupció, a lopás, a sumákolás, a zagyva beszéd, a téveszme, az ostoba kérkedés halálos bűn a változás, az élet és a nemzet ellen. Sokszor mondjuk: fejétől bűzlik a hal. De ha megfordítjuk a mondást, ha a fej ép, friss és egészséges, ez az egészség kisugárzik a testre is. Ha a változás valóban végbemegy, a gyűlöletnek el kell apadnia. Persze ez nem jelent megbocsátást és feloldozást. A bűnt szabad gyűlölnünk és a bűnösöket megítélnünk, különösen akkor, ha mi tiszták vagyunk, mint elméletileg a törvény és az igazság.
Ha bekövetkezik a változás, s vele együtt egy jobb, tisztább közélet, az nem egy párt, hanem az egész ország érdeme és győzelme lesz.
A Fidesz valóban történelmi lehetőséghez, de egyúttal kényszerhez és felelősséghez jutott. Hogy van-e ennél szebb és jobb „mulatság, férfimunka”, az emberi és politikai létben, én nem tudom…