Intézményesült bálványimádók

A minap a Nézőpont Intézet adatai kimutatták, hogy a parlamenti választásokon biztosan részt vevők körében tíz százalék alá csökkent a szocialistákhoz húzók aránya. Amennyiben nem történik csoda, akkor 2010-ben az MSZP olyan mértékű vereséget szenvedhet el, amire az 1990-es rendszerváltás óta nem volt példa. Ennek bekövetkezte esetén éppúgy várhat rá a tartós középpárti létbe süppedő lengyel testvérpárt sorsa, mint a teljes széthullás, amit példának okáért a szlovák elvbarátoknak kellett átélniük a kilencvenes évek végén. Ez utóbbi verzió persze magába foglalja a felemelkedés lehetőségét is, hiszen a Demokratikus Baloldal Pártjának romjain alakuló Smer idővel visszatért a hatalom csúcsaira. A többciklusnyi ellenzéki létet azonban egy ilyen főnixmadárszerű újjászületéssel sem lehet megúszni, és egy komolyan vehető vezető személyiség is kellene hozzá. Egy hiteles új arc az, aminek a mai MSZP a leginkább híján van. Fiatal politikusok persze vannak bőségesen, mi több, a legutóbbi kongresszuson meg is próbálkoztak az offenzív fellépéssel, erőfeszítéseiket azonban kudarc kísérte. Nem azért buktak el, mert nem állt fenn elegendő feltétel egy párton belüli generációváltáshoz. A Lendvai Ildikó–Kiss Péter–Szekeres Imre-trió ugyanolyan változtatásokra képtelen és intellektuálisan kiürült vezetői karnak tekinthető, amilyen a Grósz Károly nevével fémjelzett garnitúra volt a nyolcvanas évek végén. A generációs alapon megszerveződött szocialisták előretörési kísérlete azért bukott el, mert semmilyen újdonságereje nem volt, lévén egyszer már végbement öt évvel ezelőtt, amikor sok más tényező mellett a tagság fiatalításra vágyó része emelte Gyurcsány Ferencet a kormányfői székbe. Utóbbi meg is hálálta a belé vetett bizalmat, aminek eredményeképpen a harmincas–negyvenes korosztályba tartozók egész hadserege került döntéshozó pozícióba. Az önmagukat fiatalokként aposztrofáló politikusok döntő többsége tehát Gyurcsány kreatúrájának tekinthető, mint ahogyan az MSZP-től három lépés távolságot tartó Bajnai Gordon válságkezelő kormánya is hemzseg azoktól a szakértőktől és tanácsadóktól, akiknek karrierje döntő mértékben 2004 után ívelt fel.
Amennyiben a szocialista párt soraiban valóban elindulna egy őszinte megtisztulási folyamat, akkor először éppen az ifjoncok között kellene rendet vágni. Utána pedig a párt szellemi holdudvarában lenne szükség egy alapos, mindenre kiterjedő nagytakarításra. Itt már Medgyessy Péter 2001-es színrelépése elindított egy fiatalítási folyamatot. Medgyessy frissen hadszíntérre lépő tanácsadóinak egy része idővel nyílt politikai karrierbe kezdett. Maga Gyurcsány Ferenc is közéjük tartozott, de ne feledkezzünk el Gál J. Zoltánról, Szilvásy Györgyről vagy Draskovics Tiborról sem. A fenti közéleti személyiségeket súlyos felelősség terheli a baloldali szavazók tudatának megmérgezéséért, a magyarországi belpolitika végzetes megosztottságáért. A piros szegfűs szürkeállománynak azonban olyan prominensei is akadtak, akik látszólag nem léptek ki a véleményformáló értelmiségi szerepéből, hanem megelégedtek azzal, hogy a háttérből biztosítsák a muníciót. Közéjük sorolható a magyar jobboldal Hegedűs hadnagya, Debreczeni József, aki a konzervatív miniszterelnökök krónikásának szerepétől elindulva jutott el a Gyurcsány személye köré font kultusz jelképes főpapi tisztségéig. A közíró világképét mi sem jellemezi jobban, mint az a tény, hogy ha valaki végigolvasná terjedelmes publicisztikai életművének az elmúlt öt esztendőre eső részét, akkor a mozaikkockák összeillesztése után nyugodtan levonhatná a konklúziót, amely szerint Magyarországon 2002 óta folyamatos demokráciavédő háború zajlik, amelyben a fideszes Imrédy Bélával szemben a szocialista Széchenyi István próbálja megóvni a köztársaság nyugalmát. De folytathatnánk a sort a miniszterelnöki média-főtanácsadók legkiválóbbikával, Gréczy Zsolttal, aki egyre csekélyebb visszhangot kiváltó blogját az Orbán Viktor elleni gyűlölködés fenntartása mellett arra használta fel, hogy Gyurcsányt „a vídia keménységű pártelnök” titulussal ruházza fel. Szintén neki köszönhető az a képtelen állítás, amely szerint „2006 őszén a Fidesz és szélsőjobboldali barátai dúlták fel az ország nyugalmát, akik törtek, zúztak és a rendőrökre támadtak”. És akkor még egy szót sem szóltunk a progresszív szocialisták első számú agytrösztjéről, az intellektuális néphülyítés nagymestereit egy helyre gyűjtő Demos Magyarország Alapítványról. Dessewffy Tibor adta a szocialista messiás magyar hangját: a legfőbb téziseit összefoglaló Útközben című könyv megjelentetését. Dessewffy komolytalanságát és szervilizmusát jól példázza az alábbi rövid interjúrészlet, amelyet a Magyar Narancsnak adott 2007-ben: „Meglepődnék, ha 2010-ben nem Gyurcsány nyerne. A stratégiájában szerintem jól halad. (…) Orbán a szimbolikus győzelmekkel teljesen kifocizza magát a materiális mezőről, amivel tovább rombolja a saját esélyeit. Az a kvázi szakrális világ, ahová betolta magát és a jobboldal zömét, már régóta nem nyerő a technokrata, menedzseries, problémamegoldó attitűddel szemben.”
A brit mintákra hivatkozó Demos egyébként végig kitüntetett figyelemmel kezelte az angolszász politikai gondolkodás jeleseit, azzal a hátsó szándékkal, hogy megalapozza a Gyurcsány Ferenc = Tony Blair logikai műveletet. Ebből az alapállásból kiindulva nyilvánvaló, hogy ha a Gyurcsány vezette MSZP a magyar Labour Party, akkor az egyensúly létrehozása miatt torykra is szükség van. Mivel a gyurcsányisták papagájként ismételgetett retorikája szerint a Fidesz a populizmus fészkének tekinthető, a valódinak nevezett konzervativizmust itt hiába is keresnénk. Így lett a „normális” jobboldal honi megtestesítője a Magyar Demokrata Fórum, amely már régóta nem pártként funkcionál, hanem a Political Capital Institute nevezetű intézet laboratóriumának kísérleti alanyaként. A Somogyi Zoltán által vezetett kutatócsoport elismerésre méltó profizmussal dolgozik, amit Bokros Lajos menedzselése mellett az a tény is bizonyít, hogy kitűnő tanácsaival sikerült mára teljesen szétzúzni az egykori MDF-et, sőt az európai választások eredményét is sikerült hajszálpontosan megjósolni. Amíg tehát a Demos Magyarország közvetlenül Gyurcsánynak szolgáltatott muníciót, addig a Political Capital tanácsadói ténykedése minden esetben az MSZP kormányzásának kívülről történő stabilizálását, illetve a polgári oldal megosztását tekintette elsődleges feladatának.
A Bajnai-kormány mögött összezáródó sorokat látva egyértelműnek látszik, hogy a választások előtt az MSZP-n belül semmilyen megtisztulási folyamat nem fog kibontakozni. A párt és a kormány környékén ugyanazok próbálják menteni a menthetőt, akik az elmúlt évek böszmeségeinek is főszereplői voltak. Másrészt az is érzékelhető, hogy a Táncsics Alapítvány élére álló Gyurcsány párton belüli befolyása korántsem szűnt meg. Előbb-utóbb meg fog próbálkozni az MSZP élére való visszatéréssel, amihez az őt korábban piedesztálra emelő értelmiségiek bizonyosan segítséget fognak nyújtani. Emiatt kellene végre a Gréczy–Debreczeni–Desseffy-féle talpnyaló brigáddal együtt megszabadulni tőle. Mindenki láthatja, hogy amióta új miniszterelnöke van az országnak, a forint árfolyama javulni kezdett. Mindebből az a következtetés is levonható, hogy az MSZP árfolyamában is pozitív irányú változás állna be, ha a bukott Gyurcsány Ferencet minden pártbeli befolyásától és intézményesült bálványimádóitól megfosztanák.