Sike a második
Sike József a második helyen várja a mai folytatást a futócéllövők 50 méteres 30 plusz 30 lövéses versenyében az eszéki sportlövő Európa-bajnokságon. A magyar versenyző tegnap 297 körrel zárt, így mindössze egy körrel van lemaradva az éllovas orosz Romanovtól. Tasi Tamás ugyanebben a számban 294 körrel a tizedik. (MTI)
Kolonics-kiállítás
Kolonics, a Sportlegenda címmel kiállítást szervez a Kolonics György Alapítvány az éppen ma egy esztendeje elhunyt kétszeres olimpiai bajnok kenus emlékére. Az archív filmek és fotók mellett a sportoló érmeit, kenuit, lapátjait mutatják be a nagyközönségnek. A tizenötszörös világbajnok egész sportkarrierjét felölelő tárlat szeptember 10-től október 11-ig lesz látogatható a Csepel Plazában. (MTI)
Utcai parádé
Forma–1-es utcai parádéval indul a Hungaroring Fest elnevezésű rendezvény, amelyet a Magyar Nagydíjjal egy időben, jövő csütörtöktől vasárnapig rendeznek meg a budai Várban. Ezen többek között a Red Bull és a McLaren csapat korábbi kiváló pilótája, David Coulthard vezetési technikáját csodálhatja meg a közönség,
a várban kialakított kanyargós, 3 km hosszú pályán. (MTI)
Cavendish triplája
A brit Mark Cavendish immár harmadik szakaszsikerét aratta a Tour de France országúti kerékpáros körverseny tegnapi, 10. etapján, míg összetettben továbbra is az olasz Rinaldo Nocentini vezet. A Limoges és Issoudun közötti 194,5 km szakaszon a négyfős szökevénycsoportot két kilométerrel a befutó előtt befogta a mezőny, s a sprintbefutót a Columbia menője simán megnyerte a norvég Thor Hushovd előtt. Ma a Vatan és Saint-Fargeau közötti 192 km vár a mezőnyre. (MTI)
Holtában átkoznák ki az úszópápát
