Újabb nyomozás a tetemcserék miatt

Sellei Andor
2005. 01. 20. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Két feljelentés miatt is nyomoz a rendőrség a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház halottcseréinek ügyében. Miként megírtuk, tavaly decemberben egy család a ravatalon vette észre, hogy nem az ő hozzátartozójuk fekszik a koporsóban. Ezután derült ki, hogy a kórházban több holttest azonosítócéduláját is elcserélték. A belső vizsgálat szerint három beteghordó gyanúsítható a cserével. A rendőrség először megtagadta a nyomozást, majd mégis eljárást indított, mert a kórház újabb feljelentést tett személyes adattal való visszaélés miatt, ismeretlen tettes ellen.
Azóta épp egy hónap telt el. A gyászoló család ügyvédje, Mikófalvi Gábor lapunknak tegnap azt mondta, hogy a kórház vezetői hetek óta hallgatnak. Ők viszont új büntetőfeljelentést nyújtottak be, mert úgy vélik, az eset a Btk. 181-es paragrafusába ütközik. Ez a jogszabály tiltja a halott emlékének meggyalázását. Nemrég értesítették a jogi képviselőt arról, hogy a bíróság elrendelte a nyomozást, amelyet a XX–XXIII. kerületi rendőr-kapitányság meg is kezdett.
Gerő Gábor, a kórház főigazgatója közölte: átadták a belső vizsgálat anyagát a rendőrségnek, a halottját elveszítő család ügyvédjével pedig tudomása szerint a kórház jogásza egyeztet. Ha majd lezárul a nyomozás, tárgyalnak a hozzátartozókkal – mondta a főigazgató.
– Sok embert kell még kihallgatnunk, egyelőre nincs gyanúsított az ügyben – mondta el lapunknak a XX–XXIII. kerületi kapitányság illetékese.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.