Járási szinten még nagyobb különbségeket találunk. A legkisebb – százezer forint alatti – összeget az alföldi és észak-magyarországi járásokban élő nyugdíjasoknak utalták. Ezen belül a Mórahalmi (93 123 forint) és a Csengeri járás (93 532) nyugdíjasai kapták a legkevesebbet. Az ország legjobban élő nyugdíjasai főváros XI. és XII. kerületében laknak: a Hegyvidéken 164 ezer forint az átlagos öregségi nyugdíj, majdnem dupla annyi, mint a határ menti dél-alföldi kistelepüléseken. A fővárosi nyugdíjasok mellett a Budakeszi, a Tiszaújvárosi, az Érdi, a Dunakeszi, a Szentendrei, a Veszprémi, a Pilisvörösvári és az Oroszlányi járásban volt kiemelkedően magas, 130 ezer forint feletti az átlagnyugdíj. Fontos megjegyezni, hogy a járások 80 százalékában az országos átlagnál alacsonyabb az ellátás átlagos összege, vagyis csupán hazánk ötödében élnek viszonylag jól a nyugdíjasok. Nemcsak az átlagnyugdíjakat vizsgálta a KSH, hanem azt is, hogy az ország egyes részein hányan élnek nagyon alacsony és hányan magas nyugdíjból. A főváros ebben a szempontrendszerben is kiválóan szerepelt: arányaiban Budapesten kaptak a legkevesebben százezer forint alatti öregségi nyugdíjat (mindössze a jogosultak 23 százaléka), és itt van a legtöbb 150 ezer forint feletti járandóságú nyugdíjas is (38,7 százalék). Szabolcs-Szatmár-Bereg és Bács-Kiskun megyében azonban sajnos sokkal rosszabb a helyzet: itt az érintettek fele havi százezer forintnál kevesebb összegből kénytelen élni, és az idősek csupán 13-14 százaléka kap 150 ezer forintnál magasabb ellátást.
A „nők 40” keretében nyugdíjba vonulóknak 2016 januárjában átlagosan 119 457 forintot utaltak. Ebben az ellátási formában is Budapesten volt a legmagasabb a folyósított havi összeg (144 273 forint). Legkevesebbet a Somogy megyei nők kapták, ők 37 ezer forinttal csekélyebb összeget vihettek haza. A negyven év szolgálati idő utáni nyugdíjba vonulási lehetőséggel egyre több nő él, tavaly tizenhétezren kapták meg újonnan az ellátást, így 2016 januárjában már 139 639-en kaptak nyugdíjat ezen a címen.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!