75 éves a mikrobuszok ikonja, amely a munka hőse és a hippik kedvence is volt

A 34. Művészetek Völgye keretein belül háromnapos fesztivállal ünnepelte meg a Volkswagen Haszonjárművek a legelső Transporter, a Typ 2 modell jubileumát. Bemutatjuk a felhozatalt, majd az ikonikus modell történetét is.

Stílszerűen egy első generációs Bulli modellt használtak felvezetőautónak a felvonulásnál Fotó: Gulyás Péter

Amúgy már a bejutás is emlékezetes volt a táborba, ugyanis 

minden, a találkozóra érkezett Transporternek át kellett haladnia egy gigantikus Matchbox-dobozon,

amelyben le is fényképezték, mintha csak egy nagyra nőtt játék autó lenne. Persze valódi kisautókból (szigorúan VW-konszern-modellek) is hatalmas volt a választék a merchandise-pultokban, ahol a rendezvény logójával ellátott pólókat és bögréket is lehetett vásárolni. Kerekasztal-beszélgetések is színesítették a programot, például a házi lakóautó-építés fortélyairól és a hannoveri Bulli-gyűjtemény féltve őrzött darabjairól is hallhatott kulisszatitkokat a közönség. 

Sajnos csak addig lehetett hőlégballonozni, amíg az időjárás engedte
Fotó: Volkswagen Haszonjárművek/Besenyei Gergely

De a háromnapos Transporter-fesztivál fénypontja egyértelműen a szombat délelőtti, rendőri biztosítás mellett, lezárt utakon rendezett felvonulás volt, amelynek keretében 

összesen 187 Transporter gurult át a környező falvakon, 542 utast szállítva.

Bár a több kilométeres konvoj lassú haladása egy időre megbénította a Művészetek Völgye miatt amúgy is forgalmas környék közlekedését, az utak szélén mégis csak mosolygó, integető emberekkel lehetett találkozni. „Nincs jobb mód egy ilyen ikonikus modell jubileumának megünneplésére, mint együtt lenni azokkal, akik számára a Transporter több mint haszonjármű: életérzés és egyben összetartozást jelentő kapocs is. Köszönjük mindenkinek, aki részese volt ennek a különleges ünnepnek!” – mondta az esemény főszervezője, a Volkswagen Haszonjárművek magyarországi márkaigazgatója, Kovács András.

Szép állapotú ez a hippisen kidekorált T2-es Westfalia lakóautó
Fotó: Gulyás Péter

Szombat este a legkitartóbbak még A szállító (The transporter) című akciófilmet is megnézhették a pop-up kertmoziban, pattogatott kukoricát majszolva. Bár ebben az első részben nem egy Volkswagen Transportert, hanem egy ritkaságnak számító, kézi váltós BMW 735i-t vezet a főszereplő Jason Statham, a filmcím miatt mégis erre esett a választás. A Volkswagennek egyébként annyira megtetszett a mozis párhuzam, hogy nemrég az 58 éves brit színészt kérte fel, hogy legyen a hetedik generációs Transporter nagykövete és reklámarca.

Így született a Transporter

Máig Hannoverben van a Volkswagen Haszonjárművek fő gyárüzeme, melyet 1956-ban adtak át
Fotó: Volkswagen Haszonjárművek

A Volkswagen Transporter első tíz példánya 1950. március 8-án, Wolfsburgban gördült le a szerelőszalagról. Ekkor már létezett az új Transporter első nyolc, még tisztán kézi munkával összeszerelt, Typ 29 belső kódot viselő példánya, de a prototípus-széria hat zárt áruszállító, illetve két Kombi modellje csak bemutató célokat szolgált, a vásárlók körében folytatott igényfelmérés, valamint a sajtó számára. 

1950 tavaszán azután végleg zöldre váltott a lámpa, s a fejlesztés éveinek tapasztalatai immár konkrét formát ölthettek a sorozatgyártás megindításával.

A Transporter az első tervektől eltérően végül nem a Bogár (Typ 1) alapjaira, hanem saját, megerősített padlóvázra épült, bár az 1,1 literes, négyhengeres, léghűtéses boxermotorját és váltóját a népszerű személyautóból kölcsönözte. Szerény 24 lóerő kapta a feladatot, hogy adott esetben akár a maximálisan engedélyezett 750 kilogrammnyi terhet célba juttassa.

Személy- és áruszállító kivitelben is készült a T1
Fotó: Volkswagen Haszonjárművek

A 4,6 köbméteres raktérhez eleinte csupán a jobb oldalon nyíló, kétszárnyú ajtón át lehetett hozzáférni, ám 1951 júniusától extraként már a bal oldalra is lehetett hasonló ajtópárt rendelni. A hátsó falon továbbra is az extraként rendelhető, kis méretű, felfelé nyíló ajtó állt rendelkezésre, a méretes alsó fedél viszont a motortér legmélyére is zavartalan bepillantást engedett, amely mögött az üzemanyagtartály és a pótkerék is helyet kapott. Ez az elrendezés csupán 1955-től változott meg, amikor a pótkerék az első ülések mögé került, a motortérfedél a felére zsugorodott, s a motor felett egy további, üvegezett ajtó biztosított hátulról is hozzáférést a raktérhez.

Közel hárommillió példányt gyártottak az első generációból
Fotó: Volkswagen Haszonjárművek

Ezzel együtt jelent meg az utastér teljes szélességében kialakított műszerfal is, a korábbiakhoz hasonlóan viszont továbbra is csupán egy műszer és négy ellenőrző lámpa állt a vezető rendelkezésére, hogy menet közben a legfontosabb paraméterekről – sebesség, irányjelző, távolsági fény, olajnyomás és töltés – tájékozódhasson. 

Az új műszerfal viszont már optimális helyet kínált az opcióként beépíthető rádió, a hamutartó, a kapaszkodó, az 1951 óta készült Samba szériafelszereléseként kínált óra, valamint az üzemanyagszint-jelző számára.

1961-től így a tank tartalmát sem csupán becsléssel kellett már megállapítani, addig ugyanis a vezetőnek magának kellett az időközben már 34 lóerősre izmosodott motor dadogásakor tartalékra állítani az ülése alatti benzincsapot.

Platós teherautó is volt belőle
Fotó: Volkswagen Haszonjárművek

1956-ban, 160 ezer példány legyártása után a Type 2 generáció gyártása Hannoverbe, a vadonatúj haszonjárműüzembe kerül át. A hatvanas évek elején új fejlesztések érkeztek, a sofőr immár kényelmes egyes ülésen foglalhatott helyet, ami ráadásul már állítható is volt, így a kisebb termetűek is kényelmes testhelyzetben vezethettek. Azonban a legjelentősebb újdonságnak a motor további teljesítménynövelése számított, az eleinte amerikai exportra készült, 42 lóerős boxermotor 1963-tól az európai kínálatban is megjelent. 

1951-ben indult  a 23, később 21 ablakos luxusváltozat, a Samba gyártása. Alapáron kéttónusú fényezést kapott
Fotó: Volkswagen Haszonjárművek

Az 1,5 literes erőforrással vált első ízben – terheletlen állapotban – lehetővé a 100 km/h-s álomhatár áttörése. Két évvel később minden változat 12 voltos elektromos hálózattal készült, 1967-re a motor teljesítménye szédítő 54 lóerőre nőtt. Németországban 17 esztendei gyártást követően ekkor futott ki a Transporter első generációja. Brazíliában, ahol 1957 óta szintén készült a T1, egészen 2000-ig gyártásban maradt.