Két évvel ezelőtt jelentette be a Honda, hogy bezárja a swindoni üzemét, megvan a vevő, aki logisztikai központot valósít meg az autógyár helyén.
Logisztikai központ lesz a japán autógyártó brit üzeméből
Két évvel ezelőtt jelentette be a Honda, hogy bezárja a swindoni üzemét, megvan a vevő, aki logisztikai központot valósít meg az autógyár helyén.

Vevőt talált a Honda a brit gyárára, a vevő a Panattoni nevű logisztikai vállalkozás, amely 700 millió fontos befektetéssel logisztikai központot hoz létre Swindonban, az autógyár területén. Pontos időpontot még nem közöltek, de várhatóan a Civic-modellváltás európai bekövetkezte jelenti a végét a termelésnek, előreláthatóan 2022 elején kerül majd sor az új, immár Japánban gyártott kompakt modell piaci bevezetésére – olvasható az Autó-Motor cikkében.

Fotó: AUTÓ-MOTOR
A Honda 1985-ben vásárolta meg azt az egykori repülőteret Swindonban, ahol aztán első körben az Európába érkezett új autók nullrevízióját végezték 1986-tól. A motorgyár 1989-re készült el – az erőforrásokat az ekkor a japánokkal kooperáló Rover termékeibe szerelték –, az autógyárat 1992-ben nyitották meg az Accorddal, 94-től készültek itt Civicek, 2000-től a CR-V. 2001-ben nyílt meg a 2-es számú összeszerelő üzem, évi 250 000 autóra növelve a kapacitást. 2003-ban ünnepelték az egymilliomodik, 2008-ban a kétmilliomodik autó elkészültét.
A cikk teljes tartalma ide kattintva érhető el.
Retró-ruha az MX-5-nek
A Nihon Automobile College hallgatói készítették el a Cosmo Vision elnevezésű Mazda MX-5 átépítést. A Nihon Automobile College (NATS) végzős hallgatóinak az alkotása a Mazda NATS Cosmo Vision, amelyen a diákok végeztek minden munkát, a karosszérialakatolástól kezdve az autószerelésig és a fényezésig.
A kiindulási alapot az ND generációs Mazda MX-5-ös volt, amelyen az összes külső karosszériaelemet lecserélték.
A másfél literes motorhoz lényegében nem nyúltak, de azért sportlégszűrőt és sportkipufogót építettek be, a futómű állítható magasságú és jelentősen kiszélesítették a nyomtávot.
A karosszéria teljesen egyedi, az egyszerűség kedvéért a fényszórókat a Volkswagen Beetle-ről vették át. A Mazda NATS Cosmo Vision vizsgamunka, nem terveznek belőle több példányt.













