Az MSZP kétszer annyira hazug, mint a Fidesz kötözködő

Egyre népszerűbb a választók körében a népszavazás – derül ki a Nézőpont Intézetnek a Heti Válasz számára készült politikai közvélemény-kutatásából. Egy „most vasárnap” tartott referendumon 3,3 millióan szavaznának igennel a Fidesz kérdéseire. A felmérésből az is kiderül: a pártokkal kapcsolatos negatív képzettársítások esetében az MSZP-nél a „hazugság” volt a leggyakoribb társított tulajdonság.

MNO
2008. 01. 23. 14:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az egészségbiztosítási törvény elfogadása után emelkedett azok száma, akik biztosra ígérik részvételüket, és akik jó ötletnek tartják a Fidesz népszavazási kezdeményezését. Míg tavaly júniusban csak a megkérdezettek 29 százaléka azonosult az akkor a választási bizottság és az alkotmánybírák állóháborújában szenvedő, még nem szociálisnak nevezett népszavazással, idén januárban már 39 százalék tartotta támogatandónak. Ezzel párhuzamosan a részvételi hajlandóság nem emelkedett ugyan érezhetően, de decemberhez képest többen mondták, hogy biztosan elmennének szavazni – derül ki a Nézőpont Intézet által elvégzett, 2008. január 3. és 12. között készült, 1000 fő megkérdezésével lebonyolított felmérésből.

A biztos és a valószínű részvételi hajlandóság elválasztása alapján kimutatható, hogy a szocialisták érvelő kampányának esélye korlátozott. A „hallgass a józan eszedre, s szavazz nemmel a Fideszre” jelmondattal aligha sikerül majd a biztos igennel szavazókat meggyőzni. A szocialisták akciója sokkal inkább a valószínű szavazók táborából hódíthat el polgárokat, ám arra kevés az esély, hogy ez elegendő lesz az áhított érvénytelen, azaz alullátogatott szavazáshoz.

Mindez nem jelenti azt, hogy a kormánypártok eleve bukásra vannak ítélve, hiszen az éles kampány sok fordulatot rejthet. A Nézőpont Intézet 2007 júniusa és decembere között végzett vizsgálata ugyan azt mutatja, hogy a legnagyobb ellenzéki pártot többször annyi pozitív tulajdonsággal azonosítják, mint a kormánypártokat, néhány előítélet azonban makacsul tartja magát. A negatív képzettársítások harmada a Fidesz esetében a „kötözködés”, az MSZP esetében pedig a „hazugság” volt. Ám mivel az MSZP-vel kapcsolatban kétszer annyi volt a negatív asszociáció, elmondható az is, hogy az MSZP-t kétszer annyian tartják hazugnak, mint a Fideszt kötözködőnek.

Az intézet januári felmérése a biztos igennel szavazók magas arányán túl több tekintetben alátámasztja a Fidesz által választott kampánystratégiát. Tarlós István ismertsége és 52 százalékos népszerűsége magasnak mondható. A szocialisták egyetlen politikusa sem közelíti meg az ellenzék képviselőit, a vizit- és napidíj felelős minisztere, Horváth Ágnes pedig rendkívül népszerűtlen.

(Heti Válasz)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.