Megyesi Gusztáv, az Élet és Irodalom bunkója 2.

Megyesi Gusztáv megint túllőtt a célon. Úgy ütötte le a felkínált magas labdát, hogy az végül a saját térfelébe csapódott. Csakúgy, mint a legutóbb szóvá tett esetben (Megyesi Gusztáv, az Élet és Irodalom bunkója, MN, 2007. szeptember 24.). A szebb napokat látott hetilap szebb napokat látott publicistája az ’56-os hős Brusznyai Árpádnak Veszprémben emléket állító, Melocco Miklós alkotta szobor ürügyén gondolt rúgni egyet a jobboldalba (Szop, ÉS, 2008. január 25.).

Ne firtassuk, miért pont ez sarkallta vitriolos jegyzetre a múlt héten, amikor a magyar közélet, mint egy ideje mindig, ugyancsak bővelkedett megbotránkoztató történésekben. Ne firtassuk, mert Megyesi némi okkal ironizált.

A történet dióhéjban a következő. Veszprém korábbi, balliberális vezetése az 1956-os forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulójára köztéri szobrot rendelt az úgynevezett SZDSZ-hez ezer szállal kötődő ifj. Rajk Lászlótól. A megyeszékhelyet azonban időközben elérte a narancssárga forgószél: 2006. október elsején, az önkormányzati választásokon itt is jobboldali városvezetés került hatalomra, a szabad demokrata polgármester 16 év után távozni kényszerült. Veszprém új irányítói nem tartottak igényt Rajk művére; az éktelen balliberális felháborodás hangjai az országhatáron túlra is elhallatszottak. Hiába. A kiváló szobrászművész, Melocco Miklós – akinek tehetségéről országszerte számos alkotás tanúskodik – kapott megbízást a várostól. Ő a veszprémi mártír, Brusznyai Árpád előtt tisztelgett ’56-os emlékművével. Szobrát nemrégiben a köztársasági elnök avatta fel. Lassan a baloldal is elvonult a kultúrharc e frontvonaláról, talán azért, mert a laikusok számára is nyilvánvaló a különbség az ócskavas és a városhoz, a témához méltó köztéri alkotás között. Lehet arról elmélkedni, hogy az egyik kurzus embere kiütötte a másikét, de a minőség, úgy tetszett, pontot tett e csúnya vita végére.

Aztán valaki észrevette, hogy a szobor talapzatába vésett Radnóti-idézettel valami nem stimmel (az ügyről lapunk is beszámolt: Melocco átírta a Radnóti-vers szövegét, január 23.). A szobrász a Nem tudhatom… című versből kiemelt részben – „de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen, / és csecsszopók, akikben megnő az értelem” – a csecsszopók szót csecsemőkre véste át, mondván, az jobban illik a költőhöz. Megyesi Gusztáv erre lecsapva aztán, némi öncélú trágárkodásban is kéjesen megmártózva, a tőle megszokott módon bunkózta le a teljes jobboldalt, azt néhány extrém figurával és jelenséggel azonosítva.

Minden tiszteletem, a nagy művész iránti megbecsülésem ellenére is az a véleményem, hogy Melocco Miklós (és persze a megrendelő) hibát követett el, a szobrász önkényes átköltésének indoklása nem méltányolható. Ha ez a szó annyira zavarta, választhatott volna másik idézetet. Akár meg is állapíthatnánk, hogy Megyesinek igaza van, legfeljebb stiláris kifogásaink lehetnek gúnyolódásával kapcsolatban. Csakhogy írása ezzel a mondattal zárul: És a jobboldali lapok még csak le se zsidózták a költőt.

Visszataszító, beteg és aljas mondat, amivel észszel föl nem fogható módon fröccsentett sarat az ország egyik, pillanatnyilag nagyobbnak látszó felére. Azt sugallja félreérthetetlenül, hogy a magyarországi jobboldal – nem annak egy kicsiny, marginális része, hanem úgy, ahogy van, az egész, Heti Válaszostul, Magyar Nemzetestül – antiszemita. Lényegében potenciális fasiszta, náci, nyilas stb. tömeggyilkosok gyülekezete. Vajon miféle perverz gondolattársítással jutott el a zsidózás témaköréig? Mint akiben nem nőtt túl nagyra az értelem, nem tűnt fel neki, hogy a finoman szólva szerencsétlen átírás ellenére Melocco Miklóst éppen a származása miatt meggyilkolt nagy magyar költő, Radnóti Miklós ihlette meg? Megyesi szerint mi, jobboldaliak nem érezhetjük a magunkénak Radnótit, mert „zsidó”. Mi ez az őrület? Honnan ez a gyűlölet? Honnan ez a totális képtelenség az árnyalt, differenciált gondolkodásra, a minimális méltányosságra, ha a jobboldalról van szó? A gyűlöletittas szót pedig ez esetben olykor tett is követi, hiszen az ilyen jobboldal ellen minden eszköz megengedett. Ezért reagált érzéketlenül vagy egyenesen jóízű hahotával a gyurcsányi hatalom által kilőtt szemekre, összevert testekre a véleménydeformáló médiaértelmiség.

Az egészben a legszomorúbb az, hogy a Megyesi Gusztávot egyetértőleg olvasók minden bizonnyal szentül meg vannak győződve arról, hogy kizárólag a másik oldal az oka a közéletet elárasztó gyűlölködésnek, és egymaga Orbán Viktor szakította ketté az országot. Pedig Kornis Mihály is megmondta: ők jobban gyűlölnek minket. Esterházy Péter egyszer valami olyasmit írt, hogy ha nem lenne az, aki, akkor Megyesi Gusztáv szeretne lenni. Hol válság van, ott válság van.

Szerető Szabolcs