Az új állam nemzetközi segítségre szorul majd

Csak középtávon állhat majd meg a lábán a függetlenségét vasárnap kikiáltó Koszovó, az új állam politikailag, gazdaságilag és rendészetileg is nemzetközi segítségre szorul majd a következő években – mondták szakértők a volt szerbiai tagköztársaságról az MTI-nek vasárnap.

MNO
2008. 02. 17. 17:21
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szilágyi Imre, a Magyar Külügyi Intézet főmunkatársa és Juhász József, az ELTE Kelet-Európa Története Tanszék docense egyetértett abban, hogy a következő években politikailag, gazdaságilag és rendészetileg is nemzetközi segítségre lesz szüksége Koszovónak.

Szilágyi Imre kiemelte: habár Koszovó vasárnap kikiáltotta függetlenségét, ezzel a gyakorlatban még nem jön létre önálló állam, a továbbiakban is protektorátus marad, ahogy eddig is volt 1999 óta. Formálisan tehát önálló állam lesz, amelynek területén idegen csapatok állomásoznak majd – tette hozzá.

Az államépítés folyamata csak nemzetközi segítséggel működhet: Koszovónak segítségre van szüksége a közigazgatás és a rendészet megszervezésében. A gazdaságot is csak nemzetközi közreműködéssel lehet talpra állítani, ehhez pénzre és ismeretátadásra is szükség van – húzta alá a szakember.

Juhász József szerint is a teljes függetlenség egy hosszú folyamat, mely 2010 előtt biztosan nem fejeződik be.

Nagyon sok kétség fogalmazódik meg, hogy életképes lesz-e az új állam, de semmivel sincs kevesebb esélye arra, hogy működőképes legyen, mint a régió többi országának. Koszovó nagyon fejletlen terület, szétzilálódott gazdasággal és társadalommal, átszőve a feketegazdaság szálaival. Ha az államnak működőképes, átlátható gazdasági és közigazgatási rendszert sikerül létrehozni, akkor be tud majd illeszkedni az önálló államok rendszerébe – mutatott rá.

A két szakember kiemelte: több dolog miatt döntött a koszovói vezetés a február 17-i függetlenségi nyilatkozat mellett. Egyrészt mindenképpen vasárnap szerették volna bejelenti az elszakadást, másrészt az Európai Unió külügyminiszterei hétfőn üléseznek Brüsszelben, így lehetőség lesz arra, hogy az unió minél előbb reagálhasson. Emellett a koszovóiaknak meg kellett várniuk a szerbiai elnökválasztást is, hogy ne rontsák a nyugatbarát Boris Tadic esélyeit a függetlenség kikiáltásával – tették hozzá.

Szilágyi Imre és Juhász József kiemelte: az albán vezetésnek az a szándéka, hogy a lehető legszélesebb jogokat biztosítsák a koszovói szerbeknek, az Ahtisaari-tervnek megfelelően. Az azonban más kérdés, hogy mi valósul meg mindebből a mindennapi életben – húzták alá.

Ugyanakkor egyik szakember sem számít komoly menekülthullámra, nem valószínű, hogy a szerbek tömegével hagyják majd el Koszovót.

Juhász József kiemelte: aki akart, az már korábban elhagyta a tartományt. Ha lesz is vándorlás, annak jelentős része Koszovón belül történik majd meg: a szórványtelepüléseken élők az északi szerb tömbbe költözhetnek. Csak néhány tízezren menekülhetnek át Szerbiába, és csak töredékük érheti el a Vajdaságot – tette hozzá.

Szilágyi Imre elmondta: a szerb vezetők arra szólítják fel a koszovói szerbeket, hogy maradjanak szülőföldjükön, hiszen ha ők elhagyják Koszovót, akkor a szerbek jövőbeli területi igényei még kevésbé lennének megalapozottak. A két szakember kiemelte: nem kell arra számítani, hogy a vajdasági magyarok a koszovói események következményeként Magyarországra menekülnek.

Szilágyi Imre rámutatott: a függetlenség kikiáltása után is nagyon sok a kérdés és az ellentmondás Koszovó jövőjével kapcsolatban. Nem ismeretes például a határ pontos vonala, a törvények meghozásának menete, és a szerb ellenlépéseket sem lehet még tisztán látni.

Az új országot várhatóan a legtöbb uniós tagállam napokon belül elismeri, valószínűleg kivétel lesz ez alól Ciprus, Románia, Szlovákia és Spanyolország. Magyarország az első nagy csoportba tartozhat – fűzték hozzá. Hashim Thaqi koszovói miniszterelnök vasárnap a pristinai parlament rendkívüli ülésén bejelentette: „Koszovó a mai naptól büszke, független és szabad.” A kormányfő beszédében a kulturális sokszínűség megőrzését ígérte, és üdvözölte az EU-missziót, amely segíti Koszovó demokratikus fejlődését és tervei megvalósítását.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.