Egy hétre EP-képviselőkké válhatnak a középiskolás tanulók

Középiskolás tanulók egy hétre EP-képviselőkké válnak, s az igazi parlament munkájához hasonló módon (bizottsági munkával és plenáris ülésen elfogadott határozatokkal) közelítenek meg olyan problémákat, amelyek az Európai Unió polgárait érintik. Erről szól a pénteken kezdődött VI. Európai Parlamenti Modell ülése.

MNO
2008. 02. 29. 11:18
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megkezdődött a VI. Európai Parlamenti Modell ülése pénteken a fővárosban; a középiskolás diákoknak szervezett program napirendjén a minőségi hírközlés a tömegmédiában, a nemzetközi terrorizmus elleni közös fellépés emberi jogi vonatkozásai és a klímaváltozásra való felkészülés szerepelnek. Horváth Csaba, a főváros oktatásért felelős főpolgármester-helyettese köszöntőjében azt mondta a diákoknak, hogy ők már egy nyitott és szabad világba születtek, s minden esélyük megvan, hogy könnyebben, gyorsabban, messzebbre jussanak. Az ülésen Magyarország következő évtizedének értelmisége vesz részt, akiknek természetes lesz, hogy részt vesznek a közügyek alakításában. Olyasmit tanulhatnak, amire később nagy szükségük lehet, megtanulhatják képviselni mások érdekeit, konstruktív módon tárgyalni, kompromisszumot kötni – vélte.

Szájer József európai parlamenti képviselő arról beszélt, hogy a demokrácia lényege a vita, a különböző nézetek megmutatása, s mindenkinek joga van a véleményét a képviselni. A politikusoknak az is a feladata, hogy a másik fél szempontjait meghallgassák, a jó döntések így születhetnek – tette hozzá. Álláspontja szerint egy-egy ország megítélését nagyban meghatározza az is, hogy politikusai milyen szempontokat vetnek fel egy-egy kérdésben. A „Model European Parliament” elnevezésű nemzetközi projekt egy holland középiskolai tanárnő kezdeményezésére indult, és néhány év alatt nemzetközi méretűvé szélesedett. A modell lényege, hogy középiskolás tanulók egy hétre „EP-képviselőkké” válnak, s az igazi parlament munkájához hasonló módon (bizottsági munkával és plenáris ülésen elfogadott határozatokkal) közelítenek meg olyan problémákat, amelyek az Európai Unió polgárait érintik.

Ahhoz, hogy ezt a munkát jól végezzék, a diákoknak természetesen meg kell ismerniük az európai integráció történetét és intézményeit, az egyes tagállamok és tagjelölt országok sajátosságait, olykor eltérő érdekeit, amihez a magyarországi külügyi képviseletek naprakész és alapos segítséget nyújtanak. Az idei ülés házigazdái a Budapesti Német Iskola, a ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskola és a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium. Magyarországon tíz jó hírű gimnázium 110 tanulója vesz részt minden évben a rendezvényen, amelyen minden iskola egy országot képvisel.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.