Nagy Gábor Tamás, az I. kerület fideszes polgármestere elmondta: ha a BKV ritkítaná a várbuszjáratot, az kifejezetten hátrányos lenne például a nyári idegenforgalmi szezonban, mivel a budai Vár alig közelíthető meg más vonalon.
Lovas Pál (Fidesz–KDNP), a XII. kerület alpolgármestere rámutatott, hogy elfogadhatatlanok a paraméterkönyvben leírt tervezett változások, mivel a járatritkítások, az üzemidő-csökkentés és a várakozási idő növelése ellehetetlenítené a hegyvidéken a közlekedést. „Diszkrét bája ennek az egésznek, hogy az előterjesztés attól a Hagyó Miklóstól származik, aki a XII. kerület lakója” – mondta az alpolgármester, majd hozzátette: érdekes, hogy bár sok járatot érint a tervezett változás, de leginkább azokat, amelyek csak a kerületben közlekednek. Ilyen például a fogaskerekű, amely este kilenc óra után nem közlekedne, tehát hétvégenként a hegyre feljutni (a 21-es busz járatait is csökkentik) nem lehet – tette hozzá.
Szabolcs Attila (Fidesz), a XXII. kerület polgármestere elmondta, hogy Budafok-Tétény önkormányzata saját költségen komoly közlekedési tervet dolgozott ki arra, hogy milyen módon lehetne a kerületi közlekedésen javítani. Bizonyos költségeket, például a megállók építését az önkormányzat vállalta volna – tette hozzá, megjegyezve, hogy minderről biztató tárgyalások folytak a BKV-val, ezért „hideg zuhanyként” érte őt a most nyilvánosságra került tervezet. Vannak olyan buszjáratok a kerületben, amelyek munkanapokon és a hét végén csak 120 percenként járnának a paraméterkönyv tervezete szerint – mutatott rá a Szabolcs Attila.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!