Az érdekvédők attól tartanak, hogy a paraméterkönyv-tervezetben rögzített járatcsökkentés leépítéseket okoz a vállalatnál. Azzal sem értenek egyet, hogy a járatcsökkentéseknek pusztán gazdasági indokai vannak, miközben szerintük a remélt megtakarítás egyáltalán nem oldaná meg a BKV Zrt. anyagi gondjait.
A hétfőn kezdődött tárgyalások ma sem vezettek eredményre. A BKV vezetőségének javaslata szerint az elégséges szolgáltatás mértéke a felszíni közösségi közlekedés esetében csúcsidőszakban 75 százalék, csúcsidőszakon kívül 66 százalék, a metrónál pedig 100 százalék csúcsidőszakban és azon kívül is. A szakszervezet képviselői ígéretet tettek arra, hogy 0 százaléknál magasabb lesz az elégséges szolgáltatás mértéke, de egyelőre konkrét arányokat nem fogalmaztak meg. Az elégséges szolgáltatásról szóló egyeztetés csütörtökön, az érdekvita pedig szerdán folytatódik.
Szakszervezetek a járatritkítások ellen
A BKV dolgozóinak több mint egyharmadát tömörítő két buszos szakszervezet március 21-én arra szólította fel a Fővárosi Önkormányzat felelős döntéshozóit, hogy a paraméterkönyv, a menetrend, a járatritkítások kérdéseiben ne hozzanak olyan döntést, ami az utasok számára káros, vagy a cég dolgozóinak érdekeit sérti.
A Cinkotai Autóbusz Üzem szakszervezete és a Fürst Autóbusz Szakszervezet által jegyzett dokumentum szerint a tervezett járatritkítások leépítéshez vezetnek majd a cégnél.
A pesti cinkotai és a budai Fürst buszos szakszervezetek emlékeztettek arra, hogy már tavaly tiltakoztak az indokolatlan járatritkítások ellen. Figyelmeztető sztrájkjuk eredményeként a cégvezetés egyebek közt kötelezettséget vállalt arra, hogy a paraméterkönyv esetleges változtatásával kapcsolatban "minden lényeges információt átad a szakszervezetek részére".
A Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VTDSZSZ) április 7-én üzemkezdettől délután egy óráig hirdetett sztrájkot a 10 százalékos járatritkítási tervek ellen tiltakozva, gazdasági és szociális jogaik védelme érdekében.
Az MTI információi szerint a VTDSZSZ reprezentativitása februárban 44 százalékra esett vissza a csaknem 13 ezer fős cégnél. A VTDSZSZ és néhány más szakszervezet, így a cinkotai között tavaly megromlott a viszony, mikor a VTDSZSZ szorgalmazására az érdekképviseletek többsége gyorsan elfogadta a cégvezetés béremelési ajánlatát, amelyről néhány szervezet még tárgyalni kívánt.