Drog: „a kormány nem változtat a büntetőjogi szabályozáson”

Az előző évekhez képest csökkent a droghasználat miatt bekövetkezett halálesetek száma, a büntetőjogi szabályozáson a kormány pedig nem kíván változtatni – hangzott el az Országgyűlés kábítószerügyi eseti bizottságának ülésén kedden, amelyen a jelenlévők a felvilágosítás, a prevenció és az ambuláns ellátás megerősítését hangsúlyozták.

MNO
2008. 09. 02. 12:18
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A testületet azért hívták össze, mert egy hónapja kilenc kábítószer-túladagolásos haláleset történt. Az ismertté vált kábítószerrel visszaélés bűncselekmények száma 1996 és 2005 között a tizenötszörösére nőtt – mondta Avarkeszi Dezső, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkára, hozzátéve, hogy 2006-ban már 13 százalékos csökkenés volt megfigyelhető.

Az elmúlt évekhez képest csökkent az illegális szerhasználat miatt bekövetkezett halálesetek száma, viszont ezek 88 százalékát a halálos herointúladagolások teszik ki – közölte. Avarkeszi Dezső szólt arról is, „a kormánynak nem áll szándékában a büntetőjogi szabályozáson változtatni”. Kovárik Erzsébet, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium szakállamtitkára szerint megoldás lehetne, ha egy telefonszolgálaton a szerhasználók tudnák jelezni rosszullétüket, és speciális eszközökkel szerelnének fel mentőautókat az ilyen esetek ellátására.

A tárca jövőre, az idei évhez hasonlóan, egymilliárd forint körüli összeget fordíthat a kábítószerügyi területre – mondta Kovárik Erzsébet.

Tamás Gábor rendőr alezredes elmondta, az egy hónappal ezelőtt kábítószer-túladagolásban meghalt kilenc emberből hat budapesti, három pedig miskolci lakos volt. A miskolci esetekben 36 százalékos tisztaságú heroint és nagy mennyiségű alkoholt fogyasztottak az elhunytak. A fővárosi eseteknél is, egy kivételével, heroint fogyasztottak a szerhasználók.

Egy esetben nem találtak a fogyasztó szervezetében heroint, ő több szert használt: kokaint, ketamint és amfetamint.

A kilencedik halálesetnél a fogyasztó jóval gyengébb, 13 százalékos heroint használt, de nagy mennyiségű gyógyszert is bevett.

Tamás Gábor közölte, a szóban forgó esetekben nem volt szennyezett az anyag, s nem is volt túl erős, ezért a halálesetekhez az „egyéb körülmények, a leromlott egészségügyi állapot” vezettek. Hozzátette: az elhunytak nem egyedül, hanem többekkel együtt használták a drogot, s más fogyasztóknak nem esett baja.

Zaher Gábor toxikológus a testület ülésén azon véleményének adott hangot, hogy a kábítószer-túladagolások helyzete elég rossz az országban. Ennek oka – mint mondta –, hogy „a heroinhasználó garnitúra” kezd megöregedni. Ezek az emberek tíz-tizenöt éve használják a szert, és emiatt borzasztóan leromlik az egészségük – fűzte hozzá. Hozzátette: az ismertnél biztosan többen halnak meg kábítószer-használat miatt, mert például a kokain okozta szívinfarktus rejtve maradhat.

Az ülésen a politikusok és a szakemberek egyaránt az információáramlás, az együttműködés és az ellátási rendszer javítását, fejlesztését hangsúlyozták. Kiemelték azt is: az alkohol- és a gyógyszerfüggőség elterjedésére is nagy figyelmet kell fordítani.

(mti)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.