A jelenlegi helyzetben ugyanis a térség fő bevételi forrását jelentő horgászok nem tudják megközelíteni a partot és a csónakkikötőket, ami a pecások elmaradását és az idegenforgalmi bevételek drasztikus csökkenését okozza – közölte Soltész András. Mint elmondta: a gépjármű-közlekedés engedélyezése érdekében már 5000 aláírást gyűjtöttek össze a környező településeken: Poroszlón, Újlőrincfalván, Sarudon, Tiszanánán és Kiskörén.
Ugyanakkor az érintett települések önkormányzati vezetői levélben fordultak a vízügyi, illetve a közlekedési tárca vezetőjéhez a helyzet megoldása érdekében – ismertette erőfeszítéseiket a polgármester.
Legutóbb azt a tájékoztatást kapták a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól, hogy a kerékpárút kezelője a Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (KÖTIKÖVIZIG). Vagyis ő határozhatja meg a forgalom rendjét a kerékpárúton. Ezért egyeztetést kezdeményeztek a KÖTIKÖVIZIG-gel – mondta Soltész András.
Vona Titusz a szolnoki székhelyű hatóság sajtószóvivője az MTI-nek elmondta, hogy a jelenlegi jogszabályok nem teszik lehetővé gépjárművek közlekedését kerékpárúton, és erre alkalmatlanok a töltésen kialakított kerékpárút paraméterei is.
(mti)