A megismételt elsőfokú eljárásban egy hónapja megtartott perbeszédében Kamarás Géza ügyvéd azt mondta, hogy védence nem is járt a bűncselekmény helyszínén, a bűnüldöző hatóságok tudják, hogy más követte el a 2002. májusi vérengzést, ezért indokolt Hajdú László bűncselekmény hiányában történő felmentése. Egy másik eljárásban W. Róbert ellen áprilisban emelt vádat az ügyészség a móri vérengzés miatt a Fejér Megyei Bíróságon. Abban az eljárásban volt egy másik gyanúsított is, ám ő még a nyomozás során, előzetes letartóztatása idején öngyilkosságot követett el. W. Róbert és Hajdú ügye mellett egy harmadik eljárás is folyamatban van a móri ügyben: Hajdú vádlott-társának, a szintén a móri ügy miatt jogerősen tényleges életfogytiglanra ítélt Kaiser Edének a perújítását tárgyalja a Fővárosi Bíróság.
Hajdú és Kaiser Ede ellen a móri ügyön kívül több más minősített rablás miatt is vádat emelt az ügyészség. Azokban az ügyekben a vádlottak – egy emberölési kísérletet leszámítva – javarészt beismerő vallomásokat tettek. Korábbi védőbeszédében Kamarás Géza beszélt arról is, hogy a hatóságok Hajdúra nézve terhelő bizonyítékokat „kreáltak”, például a felismertetések során. Az ügyvéd szerint a nyomozó hatóságok a gyanúsítottakat és a tanúkat is megpróbálták befolyásolni a kihallgatások során. A védő a korábbi eljárásban kiszabott 15 éves szabadságvesztésnél lényegesen enyhébb büntetést indítványozott Hajdúra a vádban még szereplő minősített rablások miatt. A Fővárosi Bíróság várhatóan szerdán, Hajdú utolsó szó jogán előadott védekezését követően hirdeti ki az elsőfokú ítéletet. Ugyancsak szerdán tárgyalja a Fővárosi Bíróság a móri bankrablás miatt jogerősen tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt Kaiser Ede perújítását. A Hajdú László ügyétől külön tárgyalt perben az eljáró bíró korábbi tájékoztatása alapján eljuthatnak az ügyészi perbeszédig.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.