Szarvasok „fosztogatják” a kiskerteket

Elszemtelenedtek a szarvasok Nagycsepelyen, mit sem törődnek az ember közelségével; naponta bejárnak a falusi konyhakertekbe és lelegelnek minden ehetőt – írta a Somogyi Hírlap. A gazdák akár tetemes összegű kártérítésre is számíthatnak.

MNO
2008. 10. 16. 9:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megeszik a káposztát, a karalábét, lelegelik az almát a fákról és a még tőkén lévő szőlőt is lecsemegézik – sorolta a károkat az egyik helyi férfi, akinek a kertjébe elmondása szerint általában 10-15 vad tér be rendszeresen, hogy jól lakjon a még lábon maradt terménnyel. A konyhakerti növények mellett a díszcserjék is bánják a vadak vonulását.

Előfordult már olyan eset is, amikor a hazaérkező tulajdonos szarvassal találta szembe magát az udvarán, s az is megesett, hogy az állatok a ház melletti terménytárolóból ették ki a kukoricát. A Sefag Zrt. vadgazdálkodási szakembere a megyei napilapnak arról számolt be, hogy a milliós nagyságrendűre rúgó külterületi vadkárok mellett a társaság sok pénzt kifizet a gazdáknak a kiskertekben okozott károkra is, ami ugyan a legtöbb esetben csak tízezrekben mérhető, de a sok kicsiből végül tetemes összeg halmozódik fel.

Mint mondta, Nagycsepelyt nagyvadakban gazdag erdő és több halastó övezi. A viszonylagos nyugalom, a táplálék és a víz közelsége vonzó az állatok számára. Megtanulták, hogy a falu környékén biztonságban vannak, hiszen a lakóházak mellett tilos vadászni – tette hozzá a vadgazdálkodási osztály vezetője.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.